Magyar Spirituális Egység Közössége

Szemelvények legutóbbi Örömünnepünk tartalmából

2015. június 01. - Magyar Spirituális Egység Közössége

avian_szimbolum1.jpg


Az AVIÁNOK köszöntője

„Szeretettel köszöntünk Benneteket. A béke és a boldogság érzéseivel érkeztünk Hozzátok a feltétlen

szeretet bőségének egy világából. Örömünk a Teremtővel való egységünk tudatából fakad, és teljes

szívünkkel szeretünk Benneteket. Nagyon ősi az a szeretet-kapcsolat, ami közöttünk van, hiszen régóta

ismerjük egymást a Felsőbb Énjeitekkel. Bár nagyon kevés olyan szokásunk van, mint Nektek, mégis

minden tiszteletünk a Tiétek, mert Ti vagytok azok a csodálatos, erős és bátor Lények, akik egy –

számotokra most nem látható - életpillanatban önként vállaltátok, hogy bizonyos lélekrészeitekkel

leszülettek és megtartjátok a Fényt ezen a bolygón, a legtöbb jó érdekében. Tudjuk, hogy mindent

megtettetek azért, hogy sikerrel járjatok és most azért jöttünk el Hozzátok, mert ez a „sivatagi

megpróbáltatás” lassan véget ér. Ajándékot és segítséget hoztunk mindazoknak, akik kérik és

elfogadják ezt tőlünk. A bőség, az öröm és a béke Fénycivilizációja születik meg most a Földön

általatok. Megtiszteltetés számunkra, ha segíthetünk ebben, különösen most, hogy a Hosszú Sötétség

korszaka véget ér. Ez a Ti bolygótok és a megoldások kódjait Magotokban hordozzátok. ÖnMagotok

Fénye ott mosolyog a Szívcsakrátokban, és felébredt. Örüljetek velünk! Azért jöttünk, hogy segítsünk

Nektek felfedezni azt a szeretetet és teremtőképességet, amely mindig is Bennetek volt. Ez a két dolog

– tehát a feltétlen szeretet és a teremtőképesség - EGYÜTT alkalmazva AZ ÖRÖM BŐSÉGÉT

valósíthatja meg a Számotokra. Ez összefoglalja mindazt, amire vágytok. Köszöntünk hát Benneteket

itt és most, az Öröm Bőségének Örömünnepén!”

………………………………………………………..

Bőségben a Földön  -  közös imagináció

Képzeletünket használva ismét EGYSÉGBEN, közös szándékkal teremtettünk. Miután kiterjesztettük

a terünket az egész naprendszerre, összehangolt, közös imaginációnkkal megéltük és éreztük azt a

bőséget, amire vágyunk. Teremtésünket az alábbi sorok vezették:


„Most pedig látjuk, ahogy…

  •  Mindannyiunk életébe beáramlott az önszeretet és önelfogadás képessége, mert felismertük,

             hogy kik vagyunk. Megértettük, hogy mindaz a jóság és szeretet, amire kívülről vágytunk, az

             mindig is bennünk volt.

 

  •  Mindannyian könnyedén és folyamatosan a feltétlen szeretet állapotában élünk. Minden

             családtagunk megtapasztalja a szeretet és a figyelem ajándékának bőségét. Nagyon sok

             szeretetet kapunk és adunk.

 

  •  Mindenki számára elérhetővé váltak a magas minőségű termékek és szolgáltatások,

             egészséges élelmiszerek és ivóvíz, megfelelő ruházat, ingyenes közlekedés és energia,

             spirituális igazságokra alapozott kultúra és nagyszerű lakhatási lehetőségek. Mindenkinek

             reális lehetősége van anyagi bőségben élni úgy, hogy közben nem kell kizsákmányolnia sem

             ÖnMagát, sem másokat.

 

  •  Bőségesen van időnk ÖnMagunkra és egymásra, így a türelem szerves részévé vált az

              életünknek és a gondolkodásunknak. Mindenre jut elég idő.

 

  •  Gyermekeink is minőségi időt kapnak tőlünk, elegendő figyelmet, megértést, támogatást és

              sok-sok ölelést. Rendelkezésükre bocsátjuk a fejlődésükhöz szükséges tereket és energiákat. A

              leszülető Lények már nem kapnak memória blokkolást, így hatalmas tudással és

              önbizalommal érkeznek a családokba.

 

  •  A gyermekek megbízhatnak a szüleikben, a nők és a férfiak pedig egymásban. Rengeteg

             bizalom áramlik a szülők és a gyermekek között. Mindenki felelősséget vállal ÖnMaga és

             mások jóllétéért - szeretetből.

 

  •  Minden oktatás és tudás ingyenesen elérhető bárki számára, és a lakosság felé szabadon

              áramlanak a szükséges és igaz adatok az egészségről, a spirituális és energetikai valóságról, a

              történelemről és a saját lakóhelyük, országuk valós állapotáról, illetve a közérdekű

              problémákról, amelyek megoldásában részt vehetnek.

 

  •  Az egészségügyi problémákat minden országban megelőzéssel kezelik, tehát nem utólag és

             nem tünetileg. Mindenhol biztosítva van a legkorszerűbb, ingyenes egészségügyi ellátás.

 

  •  Minden állatnak bőségesen jut biztonságos és megfelelő élettér, ahol szabadon élhet az emberi

             gondoskodás mellett. Mindenhol megszűnt az érző állatok fogyasztása és kizsákmányolása.

 

  •  Minden ország adósságait eltörölték és megszűnt a készpénzhiány, amit mesterségesen

              tartottak fenn. Bőven van pénz mindenre, így az öröm közösségi megélésére és a pihenésre is.

              Virágzik a kultúra és a művészek is szabadon alkothatnak, kibontakoztatva tehetségüket.

 

  •  Fénytestvéreink fejlett technológiáival megtisztítottuk a Föld légterét, a tengerek és folyók

              vizeit, illetve méregtelenítettük a termőföldeket és az emberek fizikai testét is. Különösen

              örömteli, hogy a legkorszerűbb földön kívüli technológiákkal sikerült meggyógyítani

              mindenkit a mentális sérülésektől és az önkényes beavatkozások következményeitől. A

              bűnözés is megszűnt, mert szeretettel és hozzáértéssel kezelték.

 

  •  A korábban elnyomott feltalálók műszaki és egyéb találmányai eddig soha nem látott

              életminőséget biztosítanak minden Földlakó számára. A problémás életterületek kezelésébe a

              tehetséges fiatal gyermekeket is bevonják, így intelligenciájukkal és rugalmasságukkal példát

              mutatnak a felnőtteknek. Ez biztosítja, hogy a felmerülő nehézségeket a társadalom gyorsan és

              nagyon eredményesen kezelni tudja.

 

  •  Mindenki, aki kéri, egyénre szabott és hozzá értő segítséget kap saját spirituális fejlődéséhez,

              illetve a felemelkedés megvalósításához.

 

  •  Minden elnyomás, háború és rejtett befolyásolás teljesen megszűnt, és az egész Emberiség

              örömben, szabadságban és békében él a szabad Földön. Égi fénytestvéreink űrhajói is

              szabadon közlekednek a Föld légterében és minden ember szeretettel fogadja Őket. A Föld

              lakói megtanultak szeretetben, testvériségben élni egymással és a többi Fénycivilizációval. Az

              egész Naprendszer összes fénylénye a szív örömének bőségében él, békében ÖnMagával és

              minden létezővel.

Most hozzátok vissza a tudatosságotok középpontját a testetekbe, érzékeljetek újra a 3. dimenziós

jelenben, és éljetek a szeretetben.”      

(Csodás élmény volt. Bárki elvégezheti ezt az imaginációt utólag, otthon is.)

Bőség Teremtésének Örömmünnepe - Május 31.

 

avian_szimbolum1.jpg

Mottó:

Kérdezd meg önmagad, hogy van-e bármilyen olyan hiedelmed, gondolatod, ami az életedben a BŐSÉG elérésének útjában áll. Engedd, hogy ezek most láthatóvá váljanak, majd megszűnjenek.
ORIN üzenete

 

Kedves Barátaink!

Örömteli új hírekkel köszöntünk Téged a Magyar Spirituális Egység Tanácsának nevében. Néhány nappal ezelőtt Teremtőnk olyan különleges Égi Segítőket küldött számunkra, akik azonnal inspiráltak bennünket a májusi országos Örömünnepünk fő témájával kapcsolatban. Segíteni szeretnének nekünk és rajtunk keresztül az egész Emberiségnek, hogy el tudjuk engedni MINDAZT, amivel mi magunk vissza tarthatjuk ÖnMagunkat. Olyan múltbeli döntések, fogadalmak és eskük oldását készítjük elő, amelyekkel a fénymagok a történelem rögös útjain saját magukat korlátozták be. Megtiszteltetés számunkra, hogy bejelenthetjük: május végi országos rendezvényünk kiemelt segítői az AVIÁNOK lesznek, akikről nemrég már olvashattatok az alábbi oldalon:

http://goodethungary.blog.hu

 Előzetesen egy - a fenti képen most Számotokra is látható – szimbólumot küldtek nekünk, amelynek közepén egy pávakék kristály ragyog. Ezzel a kristállyal mindenkinek lehetősége lesz találkozni az Örömünnepen, mert ez az Ő ajándékuk lesz. Engedjétek meg, hogy megosszuk Veletek azokat a tanításaikat, amelyekkel máris tanítottak bennünket az AVIÁN szimbólummal, a bőséggel és a teremtéssel összefüggésben:

 „Az AVIAN szimbólumban egy pávakék kristály forog és ragyog. Tudata van. Óriási tudással rendelkezik. Ez egy speciális teremtőkristály valójában, egy olyan ősi formában, amit örömmel adunk oda Nektek ajándékba, mert eljött az idő, hogy ezt a felajánlást most megtegyük Felétek. Ha kéritek majd és behelyezitek a szívcsakrátokba, a kristály intelligenciája felismeri a DNS-eteket, és olyan egyéni fénykódokat tud kiárasztani magából az energiatesteitek felé, amelyekkel személyre szabottan segíti a felemelkedéseteket. A DNS-etekben olyan információk és képességek vannak tárolva, amelyek hazavezetnek majd Benneteket az Egy Végtelen Teremtő felé. Ha a szívcsakrátokba fogadjátok majd, segítséget kérhettek Tőle a védelemhez, a tisztításhoz, a teremtéshez és a gyógyításhoz. Hangsúlyozzuk, hogy csak akkor, ha kéritek, mert teljes szívünkből tiszteletben tartjuk a döntési szabadságotokat.  

A szimbólum nem véletlenül egyezik meg sok-sok nyelv első betűjével. Ez a szimbólum már ott volt a teremtéseink kezdeténél is. Az „A” betűn és a kristályon keresztül az energiák modulálhatóak és programozhatóak. Ezt a formát már nagyon régen használjuk a teremtéseinknél.

A BŐSÉG eléréséhez nem mindegy, hogy mit gondoltok a saját hatalmatokról, azaz hogy kinek tartjátok magatokat. A teremtőképességetek ugyanis arányos a teremtőképességetekről alkotott elképzeléseitekkel.
Azzal, amit arról gondolsz, hogy MILYEN KÉPESSÉGGEL RENDELKEZIK AZ, AKI TEREMT (azaz Te), saját magad szabod meg a saját erődről alkotott elképzeléseid határait. Ennek arányában lesz erőd és hatalmad, és bizonyos értelemben ennek arányában leszel elég szabad ahhoz, hogy igazán teremteni tudj. Mindennek Te vagy a kiindulópontja. Te vagy az, aki eldöntöd, kinek tartod magad és mekkorában gondolkozol. Az ÖnMagadról alkotott elképzeléseid befolyásolják a saját érzelmeidet is, amelyek a teremtés többdimenziós energetikájában fontosak. Az érzelmek ugyanis a szándékod létfontosságú hordozóhullámai. Megváltozik a kisugárzásod, és az energiatesteid frekvenciája is más lesz attól, amit ÖnMagadról gondolsz és érzel. Az ÖnTudatod minden más gondolatot és érzést meghatároz, mindenre kihat. Ez jelenti a teremtési képességetek ALAPJÁT. Ha hangyának gondolod magad, akkor megrettensz egy szék lábától is, mert hatalmasabbnak fog TŰNNI, mint amekkora Te vagy - SZERINTED. Ha Naprendszer méretű, szeretetteljes és halhatatlan Fénylénynek gondolod magad, akkor minden problémát „hangyának” fogsz érzékelni. Lényegesen megnő a stabilitásod. Márpedig a stabil kiindulópont szükséges egy nagy teremtéshez! Mert el kell tudnod rugaszkodni valahonnan és ki kell tudnod küldeni a szándékodat egy intenzív energiahullám segítségével, ami az érzelmi frekvencia. Egy „bánatos hangya” nem építhet fel egy fénycivilizációt, de még egy vállalkozással is gondja akad. Egy „vidám óriás” bármire képes!

Ha valamit kezelni szeretnétek az életben, tegyétek azzal a szeretettel, ahogyan az Egy Teremtő és Mi szeretünk Benneteket. Ez a szeretet mindig utat mutat és utat készít Számotokra, mert minden akadályt felülragyog. Ha valamit nem sikerül megoldanotok, akkor emeljétek fel a frekvenciátokat és szeressetek másképpen: magasabb szintű, Mennyei Szeretettel. Nem vagytok egyedül és nem vagytok magatokra hagyva.”

Legújabb Örömünnepünk központi célkitűzése tehát az, hogy elhárítsuk az akadályokat, előkészítsük a BŐSÉG életminőségének befogadását, majd egy KÖZÖS TEREMTÉSSEL megerősítsük és kinyilvánítsuk szándékainkat a BŐSÉGRE, bármit is jelentsen az személyesen a számunkra. A BŐSÉG megértése és a témakör letisztítása közelebb fog vinni bennünket EGY-MÁSHOZ és ÖnMagunkhoz is, hogy még inkább életfeladatainkkal összhangban élhessük életünket. Ráadásul egy különleges KÖZÖSSÉGI élménnyel is GAZDAGABBAK leszünk.

Ennek jegyében a Magyar Spirituális Egység Tanácsa szeretettel hív és vár minden fénymagot a magyarság egyik legfontosabb idei rendezvényére:

 

2015. május 31-én, vasárnap 12.00 órától,

a

Bőség Teremtésének Örömünnepére.

 

Egység Oszlopa és a fonalak

Az Egység Oszlopára áprilisban is sokan felkötötték kedvenc színüket és szívük szeretetével így kapcsolódtak az Egységünk eme kifejezéséhez. Erre most is lehetőség lesz. Kérjük mindazokat, akik erről még lemaradtak, és szeretnék a saját kedvenc színükkel gazdagítani a mi különleges „Május fánkat”, hozzanak magukkal kb. 15-20 méter színes fonalat.

 

Szeretet-lakoma

Ezen az Örömünnepünkön is lehetőségünk lesz megvendégelni EGY-MÁST a szeretet-lakomán. Kérjük, hogy mindenki támogassa ezt némi „hamuba sült pogácsával”, és legyen vendég és vendéglátó egyszerre.    

Hívunk Benneteket, gyertek hát és emeljük EGY-MÁSBAN a Fényt, erősítsük EGY-MÁSBAN az egyensúlyt és növeljük a szeretet-egység tudatosságát a szívünkben.

 

Pontos helyszín:

FIGYELEM A HELYSZÍN VÁLTOZOTT!!!

Budapest, VIII. ker. Orczy-park, központi nagy tisztás

Időpont:
Gyülekezés: 11:30 - 11:59

Kezdés: 12:00

 

Facebook Esemény Oldala
Ide kattintva elérhető

Mivel nagyon közel van a rendezvény időpontja, megkérünk Benneteket, amennyiben Ti is szeretnétek, hogy minél többen együtt legyünk, osszátok meg és terjesszétek ezt a meghívót!


Szeretettel:
Magyar Spirituális Egység Tanácsa 

 

Szeretet-híd meditáció Nepálért

 

Kedves Fénytestvéreink!

A Magyar Spirituális Egység Tanácsa közös szeretet-küldő meditációra hív minden - a nepáli fénytestvérek energetikai támogatását feladatának érző - fénymagot. Az Örömünnepeken már megtapasztalt ÖSSZEHANGOLT, egységes teremtő erőnkkel és Szívünk szeretetével fogjuk segíteni mindazokat, akik testben vagy test nélkül igyekeznek megbirkózni a veszteségeik és a pusztító erők tapasztalatával. Égi Segítőink javaslata alapján most kivételesen nem hétvégén, hanem MÁJUS 4-én, HÉTFŐN, este 19 órától gyülekezünk majd a Gellért téri szökőkútnál, majd 19.30 órától a kápolna mellett, a domboldalban található füves teraszon kezdjük a közös meditációt és gyertyagyújtást. Feladatunk része, hogy szeretetünk küldése mellett tisztítással is segítsük nepáli fénytestvéreink hazáját és az új egyensúly megtalálását. 

Ölelő szeretettel várunk mindenkit, aki hívást érez arra, hogy szeretetét ilyen közösségi összefogással is megélje. Akik nem tudnak személyesen is velünk tartani, azoktól kérjük, hogy csatlakozzanak hozzánk onnan, ahol éppen tartózkodnak a megadott időben. Szeretetüket irányítsák felénk a Gellért hegyre, hogy ott összekapcsolódva a miénkkel továbbíthassuk, vagy egyenesen fókuszáljon, gondoljon Nepál területére, és az ott Létezőkre.
Namaste! 

Magyar Spirituális Egység Tanácsa
facebook_nepal.png

aprilis_uj_fejlec_2.png

„Ez az év valóban egy - eddig sosem látott - egyensúlynak az éve lesz, ahol a női és a férfi energiák egy új harmóniában jelennek meg, sokkal kiegyenlítettebb formában, és ez nyilván a teremtéseinkre is befolyással lesz.”ISIS üzenete

 

Kedves Fénytestvéreink!

Ismét jelentkezünk a Magyar Spirituális Egység Tanácsa nevében, hogy – kihasználva a tavaszi napsütés ragyogó fénykódjait - Égi testvéreink útmutatása mellett egy újabb különleges ünneppel támogassuk a felemelkedés folyamatát.

A Magyar Fénymagok Egységének márciusi találkozóján megértettük, megéltük és megünnepeltük már az Egységünk Forrását. Felismertük és kinyilvánítottuk EGY-MÁS felé, hogy:

 

Fény vagy a Fényből,

Fény a Szerelemből,

Fénynek látlak Téged,

Fény az egész Lényed.

 

Mostani rendezvényünkön a nőiesség és a férfiasság energetikai minőségei kerülnek a figyelmünk középpontjába. Ezeknek a minőségeknek az EGY-en-SÚLYÁT igyekszünk majd elősegíteni. A naprendszer Napja hagyományosan férfi minőséget reprezentál, miközben létezik a háttérben egy csendesen jelenlévő, szemmel láthatatlan, de mégis hatalmas teremtőképességgel megáldott inspirátor is, amiről „Láthatatlan Napként” halhattatok. Az ősi magyar Babba „Égi Anya” hitvilág is ennek a valóságnak a visszatükrőződéseként maradt fenn a hagyományban, mint egy megnyilvánuló női minőség emlékezete. Mindkét égitest energiáit le fogjuk horgonyozni       

 

2015. április 26-án, vasárnap 11.00 órától,

amikor megrendezésre kerül a

Nő és Férfi Egyensúlyának Tavaszi Örömünnepe.

 

A leérkező információs kódok egyrészt segítik azokat a férfi vagy női energiákat aktiválni a saját energiatestünkben, amelyek a mi belső női-férfi egyensúlyunk megteremtését támogatják, másrészt az a megtiszteltetésünk, hogy közös teremtésünk által segíthetjük ezeknek az energiáknak a kiárasztását az egész Földre. Ráadásul három energiaközpontunk (csakránk) által a test-lélek-szellem egyensúly kialakításában is komoly előrelépésre számíthat mindenki, aki tiszta szívvel és önkéntes szándékával csatlakozik ehhez a belső folyamathoz. 

 

Egység Oszlopa és a fonalak

Az Egység Oszlopára márciusban is sokan felkötötték kedvenc színüket és szívük szeretetével így kapcsolódtak az Egységünk eme kifejezéséhez. Erre most is lehetőség lesz. Kérjük mindazokat, akik erről még lemaradtak, és szeretnék a saját kedvenc színükkel gazdagítani a mi különleges „Május fánkat”, hozzanak magukkal kb. 15-20 méter színes fonalat.

 

Szeretet-lakoma

Ezen az Örömünnepünkön is lehetőségünk lesz megvendégelni EGY-MÁST a szeretet-lakomán. Kérjük, hogy mindenki támogassa ezt némi „hamuba sült pogácsával”, és legyen vendég és vendéglátó egyszerre.     

Hívunk Benneteket, gyertek hát és emeljük EGY-MÁSBAN a Fényt, erősítsük EGY-MÁSBAN az egyensúlyt és növeljük a szeretet-egység tudatosságát a szívünkben.

 

 

Pontos helyszín:

Budapest, Városliget Regnum Marianum
(A régi Regnum Marianum templom emlékhelyénél,
Dózsa György út – Dvorzsák Sétány kereszteződése)


Időpont:
Gyülekezés: 10:30 - 10:59
Kezdés: 11:00


                     FACEBOOK ESEMÉNY                           EGYSÉGTANÁCS FACEBOOK OLDALA
                           KATTINTS IDE                                                     KATTINTS IDE

 

A Magyar Spirituális Egység Tanácsa
web_allec.bmp

2015.03.21 Tavaszi Örömünnep - Az Egységről -

 

 

Tavaszi Örömünnep

- Az Egységről -

 

 

Ma az V. dimenzióban létező lemúriai fénytestvéreink, Telos városának lakói és

 

az Ő spirituális mesterük, Adama lesz a segítségünkre. Az a megtiszteltetés ér

 

Bennünket, hogy hamarosan egy ajándék érkezik tőlük, amely mindannyiunkat

 

segíteni fog abban, hogy Szívünk szeretet-terében felismerjük az Egységünk eredetét.

 

De előtte el kell még mondanom, hogy az Örömünnepünk most következő

 

szakasza 2 részből fog állni, mert emlékezzetek csak Egy Végtelen Teremtőnk üzenetére:

 


„A TI EGYSÉGETEKET NEM LÉTREHOZNOTOK KELL,

 

HANEM CSUPÁN TUDATÁRA KELL ÉBREDJETEK.”

 


Ezért NEM az Egységünket fogjuk ma megteremteni, mivel az mindig is

 

létezett, hanem arra a tudatosságra igyekszünk majd felemelni a Szívünket,

 

ahol EGY-MÁSBAN ÖnMagunkat is meglátjuk. Valójában az első részben

 

majd meditálni fogunk arról, hogy kik is vagyunk mi valójában, és miután ezt

 

tudatosítottuk, csak ezután következik majd egy olyan közös teremtés, egy

 

imagináció, amely a tudatosságunkat kiterjeszti a Földre is.

 

Annak a lényegét, amit ma csinálni fogunk, az Atyai üzenet így tartalmazta:

 

 

AZ EGYSÉGETEK A VALÓSÁG. Akkor láthatjátok meg, ha BEFELÉ

 

keresitek. Nézzetek hát ÖnMagotokra, ismerjétek fel, hogy kik is VAGYTOK,

 

és akkor EGY-MÁSBAN is képesek lesztek felismerni ÖnMagotokat.”

 

 

Tehát befelé kell ma figyelnünk. Ezért most kérjük közösen telosi

 

fénytestvéreinket és ÖSSZES Égi Segítőinket: segítsetek nekünk abban, hogy

 

képesek legyünk a szükséges mértékben BEFELÉ figyelni,

a tudatosság egy magasabb szintjére kerülni és átlátni az illúzióinkon.

 

Most pedig íme az ajándék... a belső kör középpontjában, két méteres

 

magasságban lebegve, egy lótuszvirág formájú telosi teremtőkristály jelenik

 

meg... A virág három középső szirma kinyílik, és középen egy gyémántfényű,

 

ragyogó tisztaságú fénykristály forog, egyelőre szépen lassan. A lemúriaiak

 

szívének szeretetével, és személyre szabott fénykódokkal és szimbólumokkal

 

van feltöltve, hogy segítsenek megtenni Számunkra a tudatosságunk következő

 

lépését, Egységünk Eredetének felismerését.

 

 

Most megkérlek Benneteket, hogy hívjátok meg magatokban az Isteni Énetek

 

számotokra most elérhető legmagasabb minőségét, aspektusát... hívjátok meg

 

az Isteni Éneteket... és kérjétek meg, hogy aktiválja azoknak a fénykódoknak

 

és szimbólumoknak a kiáradását a lemúriai kristályból, amelyekre szükségetek

 

van. Ha kéritek ezt, a kristály forgása felgyorsul, és az aktív kódok áramlása

 

elindul Felétek, és ha jónak látjátok, mély lélegzetekkel fogadjátok be ezeket

 

fénykódokat az energiatestetekbe a csakráitokon keresztül. Aki tehát úgy érzi,

 

hogy szeretné ezt, jelentse ezt ki és megtörténik. Megvárjuk, amíg ez lezajlik és utána folytatjuk...

 

 

Köszönjük szépen az ajándékokat a lemúriai testvéreknek, és kérjük a

 

teremtőkristály tudatosságát, hogy maradjon velünk, és amikor a közös

 

teremtésre kerül majd a sor, akkor segítse megtöbbszörözni képzeletünk teremtő erejét.

 

Most kérlek, hunyjátok be a szemeiteket, és hangolódjunk ÖnMagunkra, a

 

Tudatosságunk központjára... hangolódjunk a csendes Figyelőre, arra, aki

 

valójában Vagyunk... Kérjük a Segítőinket, hogy vezessenek el bennünket

 

ÖnMagunk és az egységünk magasabb szintű megértéséhez...

 

 

Csendesen és szelíden próbálj rátalálni, hogy ki az, aki Figyeli az életed

 

megannyi történését a szemeden keresztül... KI VAGY TE? - azaz: KI AZ, AKI NÉZ?

 

Most lásd: AZ VAGY, AKI figyel és ÁTÉLI, hogy figyeli az életet...

s biztos lehetsz abban, hogy EZ TE VAGY.

 

S miért fontos az, hogy ÖnTudatodra ébredj, azaz tudatában légy, hogy KI VAGY?

 

Mert a Teremtő útmutatása így szólt:

 

„Ismerjétek fel, hogy kik is VAGYTOK, és akkor EGY-MÁSBAN is képesek

 

lesztek felismerni ÖnMagotokat”

 


Másképpen megfogalmazva:

 

HA MEGISMERJÜK ÖNMAGUNKAT ÉS A LÉTEZÉSÜNK EREDETÉT,

 

MEGÉRTJÜK EGY-MÁST ÉS AZ EGYSÉGÜNKET. Az EGYSÉGÜNK

 

gyökere a létezésünk eredeténél van... keressük meg együtt...

 

Nos... most egy mese visz vissza bennünket a Szellemi Lények és az istenek

 

történetének elejére, azaz oda, ahol megtudjuk, mi történt a Kezdet Kezdete

 

óta... Csak kövesd és éld át az utazást... egy mese következik arról, honnan is származol...

 


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a SEMMI.

 

SEMMI volt a Kezdet Kezdete...

 

Csak a SEMMI volt...

 

S azután megjelent a legelső gondolat...

 

LEGYEN! Legyen valami.

 

 

Ezután született meg az első tudatossággal rendelkező NÉZŐPONT, az első

 

Tudatos Teremtő, avagy a Végtelen Tudatosság esszenciájával megálmodott első létező.

 

S az Első Teremtő megteremtette a mását, így kettejük között létrejött a tér, ami addig nem létezett...

 

Azután létrejött az első áramlás a két első pont között, ami a Végtelen Szeretet volt,

hogy áthidalja a két Nézőpont közötti különbséget...

 

Ebből a Végtelen Szeretetből született azután MINDEN energia,

majd a hangok,a Fény és a színek...

 

A szférák zenéjével teremtették később a formákat, azaz létrejöttek

az első színes bolygók és Univerzumok...

 

 

S a Végtelen Szeretetből teremtett első nézőpontok a Te Őseid... az Aki

 

Szeret, az Akit Szeretnek, és maga a Szeretet, ami kettejük között áthidalja a

 

különbséget, hogy emlékezzenek az EGY-SÉGÜKRE...

 

Mindent örököltél Tőlük... és évmilliók óta hordozod a jellemzőiket:

 

halhatatlan vagy, képes vagy gondolni és teremteni gondolatok által, képes vagy

 

energiaformákat teremteni és kezelni, vonzódsz a Rendhez és a Szépséghez,

 

döntési szabadsággal rendelkezel és Szeretet a legmélyebb természeted...

 

Ahogyan a Meghívó üzenetében elhangzott:

 

„UGYAN AZ A TEREMTŐ SZERETETEM HOZOTT LÉTRE

 

BENNETEKET, UGYAN AZON SZERETETBŐL, UGYAN

 

AZON SZERETETKÉNT. TEHÁT A TI EGYSÉGETEKET NEM

 

LÉTREHOZNOTOK KELL, HANEM CSUPÁN TUDATÁRA KELL

 

ÉBREDJETEK.”

 


Ismerd fel, hogy mindannyian az Első Teremtők gyermekei vagyunk, akik

 

létezésünket mindannyian Nekik köszönhetjük... Azóta sok-sok Nézőpontra

 

osztódtunk... Minden, ami egy Emberben csodálatos, ami Benned csodálatos, az

 

az Első Teremtői Szeretetközösségből ered és táplálkozik...

 

Ki is vagy tehát? És ki voltál akkor, amikor még nem volt neved?

 

Az Első Végtelen Szeretetközösség megteremtett és szabadsággal rendelkező

 

Nézőpontja vagy, amely Magjában, lényegének legmélyén folyamatosan és

 

teljes tisztaságában hordozza mindazt a szeretetre méltóságot,

amely az Első Tudatos Teremtők jellemzője.

 

Most már pontosan tudod, hogy KI VAGY. Emlékezz hát a Teremtő szavaira:

 

„Mi mindannyian EGY vagyunk a Végtelen Szeretet kiáradó jóságában.

 

Szeressétek ÖnMagatokat EGY-MÁSBAN, ahogy én is szeretlek Benneteket

 

ÖnMagamban. Ha ezt teszitek, felismeritek újra EGYSÉGÜNK és

 

EGYSÉGETEK lényegét, amely a valóságban soha nem szenvedett csorbát.”

 

Isteni Lény vagy... mindig is az voltál. Mindenki más is az. Az egyéni

 

különbségek abból adódnak, hogy a hosszú idő során, a létezésünk kezdete

 

óta, más-más nézőpontból szereztünk tapasztalatokat, és más-más döntéseket

 

hoztunk menet közben. Ez a szabadságunk szükségszerű következménye

 

volt. E különbségeket csak a Szív Szeretete képes csak áthidalni, amely a

 

Lényegünkből, a Magunkból származik. Erre a tudatossági szintre lépünk most

 

fel, hogy felismerve az Egységünk Eredetét, annak a csodának

lássuk újra EGY-MÁST, ami VAGYUNK.

 

Gondoljatok tehát mindig nagyrabecsüléssel ÖnMagatokra, mert semmilyen

 

hiba és Sötétség nem belőletek származik. Valójában nincsenek Sötét Lények.

 

Csak olyan Fénylények vannak, akik saját választásuk alapján Sötétebb

 

Energiákba burkolóznak, hogy elrejtsék Fényüket. Eljött az idő, hogy átlássatok

 

ezen a Sötét Mázon és felülragyogjátok ezeket az energiákat a saját Fényetekkel

 

és főleg azzal a Mennyei Szeretettel, amelyre csak a Szívetek képes. Lásd az

 

összes embert annak, akik Ők valójában.

 

Próbáljuk ezt most ki közösen...

 


Képzelj magad elé egy személyt, akit nem kedvelsz túlságosan, mert valamilyen

 

komolyabb nézeteltérésetek volt. Rendben. Keresd meg a személy Lelkének

 

Fénymagját, és nézz rá visszahúzódási szándék nélkül, és a Szívedből

 

áramoltass rá szeretet fényt, közben pedig mondd Neki a következőket:

 

Emlékszem Rád,

EGY vagy velem,

Emlékezz rám,

Nincsen nevem.

 

Ismételd többször, amíg szükséges ahhoz, hogy minden ellenérzésed eltűnjön...

 

Most – anélkül, hogy kinyitnátok a szemeteket – lássátok minden itt álló

 

fénytestvéretek tiszta fénymagját. Lássátok úgy Őket, mint a Ti saját

 

fénymag-testvéreiteket, akiknek éppen olyan csodálatos szeretetképessége

 

van, mint Nektek és ugyan abból a Szeretetből születtek. Mondjátok

 

MINDANNYIUKNAK most közösen:

Emlékszem Rád,

EGY vagy velem,

Emlékezz rám,

Nincsen nevem.

 

Lássátok, ahogyan a lemúriai kristályból felvett fénykódjaink most minden

 

jelenlévő számára lehetővé teszik, hogy egy magasabb tudatossági szinten

 

felismerjük az EGYSÉGÜNK valódi eredetét és tényleges valóságát. EZ a

 

Tavaszi Örömünnep igazi lényege és az igazi okunk az örömre. Felismerjük,

 

hogy mindannyian méltók vagyunk a Szeretetre és képesek vagyunk átlátni a

 

Sötétség illúzióján. Éljétek át teljes Szívetekkel ezt az örömöt, hogy Mi valóban

 

egy csodálatos Égi Család vagyunk, az első Égi Atya/Anya Gyermekei, a

 

Mennyei Szeretet Örökösei.

 

Most pedig következzen az Emberiség. Teremtsünk együtt! Ragyogjon most fel

 

a Fényetek és képzeljétek el, LÁSSÁTOK lelki szemeitekkel, hogy a lemúriai

 

kristály újra elkezd hatalmas sebességgel forogni, és LÁSSÁTOK, teremtsük

 

meg és kérjük KÖZÖSEN, hogy a kristály tudatossága áramoltassa ki a TELJES

 

Emberiség számára is mindazokat a fénykódokat és szimbólumokat a Föld

 

körüli térbe és a közös tudatmezőbe is, amelyek megemelik az Emberiség

 

tudatossági szintjét annyira, hogy MINDEN ember, aki készen áll erre, felismeri

 

az EGYSÉGÉT. Tehát most kiáramlanak ezek a fénykódok és lássátok, ahogyan

 

szétáramlanak a Föld körüli térben, minden tudatmezőben, és akik érettek rá,

 

azok az Isteni Énjük döntése alapján MOST felveszik ezeket a kódokat az

 

energiatestükbe. Sok százmillió ember ébred tudatára a Lelkek Egységének...

 

Lássátok, ahogyan mosolyognak az emberek és ahogyan a Szívük megtelik a

 

Mennyei Szeretettel, és ezzel megtörtént a felemelkedési folyamat egy újabb

 

hatalmas lépése... Egység Tudatosság szintjére jutott fel ez a sok százmilliós

 

tömeg, megnövelve ezzel a kollektív emberi tudat tudatossági szintjét és a Föld rezgését...

 

 

Ezt az örömöt most tovább ünnepeljük itt egymással, lassan térjetek vissza

 

a harmadik dimenziós jelenbe, hozzátok vissza a figyelmeteket, nyissátok ki

 

lassan a szemeiteket, és menjetek oda egymáshoz, öleljétek meg egymást, és

 

most már tudatosan mondhatjátok egymásnak:

 


Namaste!

 

Fény vagy a Fényből,

 

Fény a Szerelemből,

 

Fénynek látlak Téged,

 

Fény az egész Lényed.

 

dsc07961.jpg

Meghívó: Magyar Fénymagok Egységének Tavaszi Örömünnepe

weboldal_fejlec.bmp


Kedves Fénytestvéreink!

A Magyar Spirituális Egység Tanácsa nevében örömmel jelentjük be, hogy Égi testvéreink támogatásával egy különleges márciusi ünneppel folytatódik az a közösségi rendezvénysorozat, amely remek alkalmat teremt arra, hogy közelebb vigyük ÖnMagunkat EGY-MÁSHOZ és a feltétlen szeretet tudatosságához, miközben mindannyian részesei vagyunk a felemelkedés galaktikus folyamatának.

 

Aki 2014. december 21-én délután személyesen is ott volt a Karácsonyi Örömünnepen, akár a tűzszertartások helyszínein, akár az Ősök terénél, a hideg ellenére is érezte a szívében, milyen teremtésre képesek a magyar maglelkek, amikor közös szándékkal, EGYSÉGÜK tudatában teremtenek. A helyszínen megjelent testvéreink megfogalmazódott igénye, illetve Mihály Arkangyal bíztatása alapján

 

2015. március 21-én, szombaton

megrendezésre kerül a

 Magyar Fénymagok Egységének Tavaszi Örömünnepe.

 

Egy Végtelen Teremtőnk az alábbi üzenetet küldte a rendezvény szervezése közben, hogy ráhangoljon bennünket arra az EGYSÉGRE, amely megszólal a Szívünkben:

 

„Drága Magyar Fénygyermekeim! Számotokra nyilvánvalóan léteznek különböző dimenziók, azaz a valóság számotokra NAGYON KÜLÖNBÖZŐ energiaterekből áll. De a 3. dimenzióhoz képest nem csupán a magasabb dimenziók tűnnek nagyon másnak és idegennek a Ti nézőpontotokból, hanem általában Ti EGYMÁST is nagyon különbözőnek érzékelitek. Néha olyan távolinak tűnik Számotokra az EGYSÉGETEK, mint ha az nem is volna lehetséges. De tudnotok kell valamit, amely a valóságotok legmélyebb igazsága:

 

UGYAN AZ A TEREMTŐ SZERETETEM HOZOTT LÉTRE BENNETEKET, UGYAN AZON SZERETETBŐL, UGYAN AZON SZERETETKÉNT. TEHÁT A TI EGYSÉGETEKET NEM LÉTREHOZNOTOK KELL, HANEM CSUPÁN TUDATÁRA KELL ÉBREDJETEK.

 

Hétköznapi hasonlattal élve: ugyan abból a „tésztából” készült a Lelketek „süteménye”, de számotokra mégis úgy tűnik, még sincs két egyforma „sütemény” közöttetek. Az elmétek által érzékelt különbség – a Ti illúziótok. Érzékcsalódásnak is nevezhetnénk, attól függően, hogy a valóság melyik minőségi rétegére fókuszáljátok a figyelmeteket. Egy bizonyos érzékelési szint felett a különbség már nem létezik.

 

Ti általában két szőlőszemet is különbözőnek mondotok, még ha ugyan arról a tőkéről vagy fürtről származik is. Amennyiben a szőlőszemek teljes és a magasabb dimenziókba is kiterjedő valóságát érzékelnétek, a különbség elenyészne, ahogy egyre mélyebbre hatolnátok a teljes igazság felé. Mindkét szőlőszem legmélyén ugyanis ugyan az az Egy Végtelen Teremtő Szeretetem vár Benneteket.

 

Eljött az idő, hogy felismerjétek: AZ EGYSÉGETEK A VALÓSÁG. Akkor láthatjátok meg, ha BEFELÉ keresitek. Az elmétek az, ami mindent kívül keres, és sosem talál semmit, ami közelebb vinne Benneteket az igazsághoz és egymáshoz. Minél kijjebb NÉZTEK a teremtés magjától, annál inkább a felszíni különbségeket találjátok és látjátok meg. Nézzetek hát ÖnMagotokra, ismerjétek fel, hogy kik is VAGYTOK, és akkor EGY-MÁSBAN is képesek lesztek felismerni ÖnMagotokat.

 

Drága Gyermekeim! Én a létezésetek kezdetétől Veletek VAGYOK. Én vagyok a szőlő megálmodója… én vagyok maga az álom… én vagyok a szőlőtő… és én vagyok minden szőlőszem is - általatok. Sosem mondtam le Rólatok, bármennyire is távolodtatok el látszólag tőlem. Kérlek Benneteket, hogy Ti se mondjatok le soha EGY-MÁSRÓL. Mi mindannyian EGY vagyunk a Végtelen Szeretet kiáradó jóságában és hűek VAGYUNK ÖnMagunkhoz. Szeressétek ÖnMagatokat EGY-MÁSBAN, ahogy én is szeretlek Benneteket ÖnMagamban. Ha ezt teszitek, felismeritek újra EGYSÉGÜNK és EGYSÉGETEK lényegét, amely a valóságban soha nem szenvedett csorbát.”

 

Ez az EGYSÉG lesz tehát a központi gondolata mindannak, amely meglepetésként vár Rátok ezen a TAVASZI Örömünnepen. Amit közösen teremteni fogunk az tehát nem az Egységünk, hanem az, hogy erre minden magyar fénylélek ráébredt. Az ehhez szükséges tudatossági szintet fogjuk KÖZÖS teremtésünkkel megerősíteni és kiterjeszteni az egész bolygóra.

De nem csak ez fog megtörténni! Idén először a LÉLEKFÉNYLÁNC mozgalom kezdeményezésével együtt tartjuk meg a rendezvényt. Tehát egy magyar táltos vezetésével, a 4 elem és a szeretet energiájának behívása mellett szeretet lángokat, gyertyákat gyújtunk a

 

MAGYAR LELKEK ÉS A MAGYAR NEMZET EGYSÉGÉÉRT.

Ezek a lélekfények összeérnek majd, és EGYSÉGES fényfolyammá nőnek. Látjuk majd, ahogy a KÁRPÁT HAZA felragyog előttünk attól a szeretettől és fénytől, amelyet együtt teremtünk, és a gyertyák meggyújtásával kifejezünk. Az emberek felülemelkednek az egyéni érdekeiken, és helyette az ősi hitünkben és mitológiánkban szereplő HUNOR-MAGOR testvérpár valós emberi értékeit, a közösségeket támogató, egymást segítő, felemelő, a nemzet egységét elősegítő pozitív gondolatokat és cselekedeteket helyezik előtérbe. Azt álmodjuk meg majd közösen, hogy a MI EGYÜTT szemlélet életre hívásával és a boldogulás közös élményével éli mindennapi életét Közép-Európában a magyarok létközössége. A LÉLEKFÉNYLÁNC mozgalomról további külön információkat itt olvashattok:

LÉLEKFÉNYLÁNC FACEBOOK OLDAL ELÉRHETŐ ITT

Ezen gondolatok jegyében hívunk Benneteket EGYSÉGBE, és már azt is tudjuk, hogy mivel más nagyvárosokban is elindultak Egység Csoportok, valószínűleg még többen leszünk, mint legutóbb (ráadásul ragyogó napsütést rendeltünk).

 

Egység Oszlopa és a fonalak

Decemberben – ha dacolva a hideggel a rendezvény végéig velünk maradtatok - már sokan átélhettétek azt az élményt, amikor az Egység Oszlopára több száz színes fonál tekeredett fel a közreműködésetekkel. Mindenki a saját kedvenc színét és szívének szeretetét adta bele ebbe a teremtésünkbe, majd magyar trikolor szalaggal kötöttük át ezt a „szivárványos” oszlopot. Idei első rendezvényünket is elkíséri az Egység Oszlopa, így kérjük mindazokat, akik szeretnék a saját kedvenc színükkel gazdagítani a mi különleges „Május fánkat”, hozzanak magukkal kb. 15-20 méter színes fonalat.

 

Új szimbólum

Egységünket egy új szimbólummal is igyekszünk majd kifejezni, ezért mindenkit kérünk, hozzatok magatokkal valamilyen FEHÉR színű kiegészítőt. Lehet ez sapka, kendő, karszalag, fejpánt, sál vagy hasonló, mert mostantól szeretnénk, ha ez arra emlékeztetne Bennünket, hogy VAN BENNÜNK VALAMI, AMELY HÓFEHÉR TISZTASÁGÚ ÉS AMI AZ EGYSÉGÜNK ALAPJA. Másrészt a fehér színben MINDEN SZÍN EGYESÜL, így a FEHÉR szín ezt a jelentést is hordozza.

 

Szeretet-lakoma

Tavaszi Örömünnepünk VÉGÉN lehetőségünk lesz elfogyasztani mindazokat a finomságokat, ételeket, italokat és süteményeket, amelyekkel EGY-MÁST megvendégeljük a szeretet-lakomán. Ezért kérjük, hogy mindenki támogassa ezt némi „hamuba sült pogácsával”, és legyen vendég és vendéglátó egyszerre.  

 

Végezetül felhívjuk a DOBOSOK figyelmét, hogy a rendezvény LÉLEKFÉNYLÁNC részénél különleges hangsúlyt kapnak a dobok, és számítunk mindazokra, akik ebbe szeretnének bekapcsolódni saját szabad szándékaik szerint, belső inspirációikat követve.

 

Így KÖZÖSEN egy csodálatos TAVASZI Örömünnepet ülhetünk, és szándékunk szerint, illetve Égi támogatóink jóvoltából ismét segíthetünk EGY-MÁSNAK és ÖnMagunknak a felemelkedésben. Hívunk Benneteket, gyertek hát és emeljük EGY-MÁSBAN a Fényt, és a szeretet-egység tudatosságát a szívünkben.

 

Pontos helyszín:

Budapest, Városliget Regnum Marianum
(A régi Regnum Marianum templom emlékhelyénél,
Dózsa György út – Dvorzsák Sétány kereszteződése)

Időpont:
Gyülekezés: 11:30 - 11:59

Kezdés: 12:00

 


                         FACEBOOK ESEMÉNY                                               EGYSÉGTANÁCS FACEBOOK OLDALA
                                  KATTINTS IDE                                                                            KATTINTS IDE

A Magyar Spirituális Egység Tanácsa

web_allec.bmp

Fénymagok Ébresztő-kulcsainak Kódexe (Teljes Első Lap)

     Fénymagok     

Ébresztőkulcsainak

      Kódexe       

 

 

Bevezető az Olvasóhoz

 

2014. december 14-én Hadraniel Arkangyal jelenlétében egy - finomenergetikailag létező – nagyméretű Kódexet

vettem át a Magyar Spirituális Egység Tanácsának budapesti találkozóján.

 

Összesen 12 fő volt jelen.

 

Aki a Kódexet felém nyújtotta, egy szeretetteljes fénylény volt,

akit én királyi minőségű személynek éreztem.

 

A Kódex átvétele utánazt a tájékoztatást kaptuk, hogy a könyv minden lapja 12 rétegből áll,

melyek mindegyike más-más rétegét tartalmazza az információnak.

 

Nem tudom, hány lapja lesz összesen a Kódexnek,

de ez a kiadvány még „csak” az ELSŐ lap 12 rétegét tartalmazza.

 

 

Az üzenet tartalma olyan ébresztő kódokat tartalmaz,

amely növelni fogja az Olvasó tudatosságát,

ha készen áll rá és a Szívével olvassa

a szöveget, nem az elméjével.

 

 

Az egyes rétegek tartalmilag összefüggnek.

Mindegyik réteg csak a többi réteggel együttesen értelmezhető.

Ezért legalább HÁROMSZOR érdemes elolvasni és végigmeditálni ahhoz,

hogy a Szív átvehesse a kódokat, és a Lélek hozzá juthasson

az üzenet teljes értékéhez.  

 

 

A Kódex tartalma egy bizonyos tudatossági szintet feltételez.

Az egyes rétegek mondatai mélyén újabb és újabb értelmezési rétegek nyílhatnak,

de annak szintje egyéni lesz, hogy ki mennyit ért meg a teljes üzenetből.

Nem mindenkinek lesz teljesen érthető.

 

Ez nem baj.

Mindenkinek igaza lehet.

 

Namaste!

 

 

 ELSŐ LAP  

  Az emberek értékéről  

-----------------------------------------------------------------

kodex_kep.gif

 

ELSŐ LAP

1. réteg

 

 

Ti Emberek számtalan dolgot tartotok értékesnek,

és lázas tevékenységeiteket ezek megszerzésére fordítjátok.

 

Pedig csak EGY VALÓDI érték van.

 

Tudnod kell megkülönböztetni az értékest az értéktelentől,

mert ez az isteni tudatosságod alapja.

 

Ismerd fel, mi az Ember valódi értéke.

 

Amikor a tapasztalataid alapján megítélsz valakit és elfordulsz tőle,

akkor egy gyémántot dobsz el a ráragadt sár miatt.

 

Egy Végtelen Értéket hagysz figyelmen kívül azért,

mert ÉPPEN NEM LÁTSZIK.

 

De vajon miért dobnál el egy gyémántot azért,

mert értéktelen sár fedi?

 

Miért vetnéd el a Végtelen Lehetőséget

néhány megvalósult kudarc miatt?

 

Ha a felszínt látod csak,

ugyan ki menthet meg a balsorstól?

 

Az Érték az Emberben van.

 

Namaste!

 

 

 

 

ELSŐ LAP 

2. réteg

 

 

Vannak olyan értékes dolgok, melyek fokozatosan alakulnak ki.

 

A helyzetek kiérlelődnek.

 

Mindig eljön a virágzás után a megfelelő idő,

amikor a gyümölcsöket már szüretelni lehet.

 

Minden gyümölcsöt máshogyan ér a nap,

így minden gyümölcsnek egy kicsit más az érési ideje.

 

A türelem és a megfigyelés egysége az egyik legnagyobb isteni erény.

 

Idő kell ahhoz, mire a magból fa lesz, majd virág és végül gyümölcs.

 

Miért vágnád ki a kicsi fát, amiért az első évben nem terem?

 

Miért ítélnél meg egy lelket, amiért elbukott?

 

Mindenkinek gyakorolnia kell ahhoz, hogy mester legyen.

 

S az úton, amíg oda elér, valakinek bíznia kell benne.

 

A kapkodás útja az ostobaság útja.

 

Légy mától Te az az ember,

aki az Egy Végtelen Teremtő bizalmát közvetíti.

 

Bíztasd, aki elesett,

ahelyett, hogy korholnád.

 

 

 

 

ELSŐ LAP

3. réteg

 

 

Szíved megérezheti és láthatja a fát,

amely a magból majd megszületik.

 

A bölcs mágus így segítheti mások jóllétét.

 

De légy körültekintő, mielőtt

meg akarnád mondani egy magnak, hogy merre fejlődjön.

 

Mert nincsen két egyforma fa!

 

Valójában nincsenek „almafák” általánosságban.

 

Minden almafa egyedi.

 

Ha nem láttad még a kifejlett fát,

honnan tudod biztosan, milyen mag van a kezedben?

 

Mielőtt segíthetnél egy magnak azzá válni, amire rendeltetett,

tudnod kell az álmait ÖnMagáról.

 

S tudnod kell Isten álmait Róla.

 

Ne kontárkodj bele Isten álmaiba!

 

 

 

 

ELSŐ LAP

4. réteg

 

 

Óvakodj attól, hogy másokat

a saját képedre és hasonlatosságodra formálj.

 

Kerüld el, hogy megpróbáld elmondani másoknak,

mit tegyenek és mit ne, mert nem azért születtél,

hogy abszolút mércéje légy másoknak.

 

Az, ahogyan Te magadat megformáltad, a Te választásod volt,

és ennek minden öröme és következménye a Tiéd.

 

De azok az igazságnak vélt adatok, amelyek alapján Te gondolkodsz a valóságról,

azok a Te univerzumod építőkövei, nem másokéi.

 

Ezekből az építőkövekből Te felépítettél egy saját illúziót,

amelyben otthonosan érzed magad, és minden apró eleme Rólad mesél.

 

Jogod volt hozzá, hiszen az Egy Végtelen Teremtő Szeretet gyermeke vagy,

és ajándékba megkaptad a döntési szabadságot.

 

Engedd hát, hogy Isten többi gyermeke is szabadon megteremthesse a saját univerzumát azokból az építőkövekből, amelyeket Ő maga választ ki saját magának.

 

Mindenkinek joga van a saját illúzióihoz, a saját „igazához”,

és azok minden következményéhez.

 

Mindenkinek joga van nem tudni is.

 

 

 

 

ELSŐ LAP

5. réteg

 

 

Az az állítás, mely szerint

„mindenkinek igaza van a saját nézőpontjából”,

egyrészt igaz az elme szintjén megvizsgálva, másrészt igaz

a finomenergiai teremtés szintjén is.

 

Az elme szintjén azért igaz, mert

minden Lélek azért dönt valamely információ elfogadása mellett,

mivel az igazságot keresi és úgy véli, hogy azt megtalálta,

HA a talált adat beleillik

a világról alkotott gondolati rendszerébe.

 

A finomenergetikai teremtés magasabb dimenziójában pedig

azért LESZ igaz az illető személy meggyőződése, mivel különös módon,

valójában MEGTEREMTI azokat a körülményeket és tényeket,

amelyek IGAZOLJÁK, hogy igaza van.

 

Onnantól a tapasztalataira fog hivatkozni,

és természetesen „igaza” lesz.

 

Mindenki olyannak érzékeli a valóságot,

amit gondol arról - mit érzékelhet.

 

A valóság

a döntéseinken múlik.

 

Minden döntés

egyben teremtés is.

 

Döntési és teremtési jog

- ez maga a szabadság.

 

Ajándékozd oda mindenkinek, ahogyan Te is ajándékba kaptad. Ettől még szabadabb leszel.

 

 

 

ELSŐ LAP

6. réteg

 

 

A jelenlegi körülményeid valósága,

pontosan az, amit elvártál a valóságtól ÉS amihez mások is hozzá segítettek.

 

Sok előző életedben teremtettél (és mások is teremtettek) már

olyan gondolatokat, amelyek a jelenlegi tapasztalataidat teremtik.

 

Minden jelen állapot a múltbeli teremtéseid

ÉS mások teremtéseinek közös „eredője”.

 

Így megjelenik a tapasztalat.

 

A saját gondolataiddal kezdődött,

amely alapján az univerzum berendeződött körülötted…

 

azután a tapasztalataiddal folytatódik,

és a tapasztalataid újra befolyásolják a gondolataidat.

 

Ez egy visszacsatolás.

 

Az új életed akkor kezdődhet csak el,

ha elkezded a múltadtól és a tapasztalataidtól függetlenül, kitartóan teremteni

azokat az új gondolatokat, amelyek végül – bizonyos idő elteltével – átírják

a környezeted valóságát és megváltoztatják a tapasztalataidat is.

 

Tőled és a kollektív tudatmezőben ható,

korábbi teremtéseitektől függ,

hogy ez meddig tart.

 

De mielőtt szeretnéd megváltoztatni a világot,

gondold át:

vajon létezik „rossz” tapasztalat?

 

 

 

 

ELSŐ LAP

7. réteg

 

 

 

Amint elkezdesz másokat FÉLTENI vagy MEGVÉDENI attól,

hogy a saját gondolataik, teremtéseik és cselekedeteik következményeit megtapasztalják,

észre veheted, hogy korlátozni kezded mások szabadságát

és a saját szabadságodat is.

 

Ahogyan az egód ítélkezési rendszerében megjelenik a jó és rossz fogalma,

készen vannak a rácsok, amelyek börtönébe könnyedén bezárulhat

saját Szíved Isteni Fénye is.

 

Mert azokkal az ítéletekkel és szándékokkal,

amelyekkel másokat távol akarsz tartani a fájdalomtól,

ÖnMagadat is eltávolítod a Végtelen Isteni Elfogadás szellemi szabadságától.

 

Pontosabban:

Amikor valaki úgy dönt, hogy valami „rossz”, akkor

azután az elme értékelési automatizmusa és annak intelligens energiája

negatívan fog reagálni arra, ha azt a bizonyos „rosszat” látja.

 

Az elme ettől kezdve távol akar majd tartani mindenkit ezektől a „rossz” dolgoktól, és másokat is meg akar majd „védeni”, nehogy a „rossz” hatás elérje Őket is.

 

Ahogy ez a folyamat erősödik,

jól megfigyelhető, hogy „a világ megmentése” közben,

az elme ítélkezési rendszere átveszi a Lelkek felett az irányítást.

 

Tornyosuló akadályt képez az elé,

hogy a Lélek a saját Szívének Végtelenül Elfogadó szeretet-terében létezzen,

és boldog legyen a teljes szellemi szabadság, ítéletmentes tudatállapotában.

 

Ahogy Jézus fogalmazott:

„Ne ítélj, mert megítéltetsz. Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd Nektek is”.

 

Fontos megérteni:

mindkét esetben AZ ELME fogja a mérőszalagot.

 

Ha az elmével azonosult tudatállapotban van a Lélek,

akkor az egó lesz a saját bírája.

S nincsen nála kegyetlenebb…

 

 

 

ELSŐ LAP

8. réteg

 

 

Az egó kegyetlensége abból fakad, hogy

a neveltetése során elköteleződik, és érzelmileg is erősen ÉRDEKELTTÉ válik

a Sötétebb vagy Fényesebb Oldal irányában.

 

Az 5. dimenzió felett, a „fátyol” felett

ilyen jellegű elköteleződés és dualitás már nem létezik,

illetve elfogultságnak számít, amint az Egység Tudatosság megjelenik.

 

A 6. dimenzióban kezdődik az Egység-tudatosság világa,

ahol a nézőpont-tudatok összeolvadása fokozatosan megvalósítható,

azaz e dimenzió magasabb szintjein már tudatkomplexumok jönnek létre.

 

Ennek természetesen éppen az a feltétlen szeretet és elfogadás az alapja,

amit az 5. dimenzióban Krisztus-tudatosságnak nevezünk.

Ezen a tudatossági szinten a Lélek újra magához ragadja,

visszaszerzi hatalmát a saját figyelmének és életének tudatos irányítására.

 

Legyőzi az elme, az egó és az érzelmi energiaáramlások (pl. félelem) befolyását azáltal, hogy figyelmét VALÓDI ÖnMagára, saját Lényegére, saját Fényére és halhatatlanságára helyezi, majd felfedezi, hogy ugyanez a Fény ragyog

minden más életformában is.

 

E megértés lehetővé teszi, hogy a Krisztus-tudatosságot elért Lélek újra megnyissa ÖnMagát,

átadja az irányítást a Szívének, meghallja Teremtőjének hangját,

és azonosuljon annak Végtelen Szeretetével.

 

Ekkor válik képessé arra, hogy ezzel a feltétlen szeretettel szeresse embertársait,

és megélje, ahogy a Szív olyan békét teremt az életében,

amilyet az elme sosem tudott.

 

Minden embertársában felismeri és szereti az Atya Gyermekeit,

de ezt csak a Szív szeretet-terének irányítása alatt lehet elérni,

amikor az elme ítélkezési rendszere és mechanizmusai

már nem uralják a Szellemi Lény szabadságát.

 

A Krisztus-tudatosság legfelsőbb szintjein a Lélek visszanyeri szellemi képességeit és hatalmát, hogy uralni tudja az anyagot a saját legjobb szándékai szerint, a legtöbb jó érdekében, majd képessé válhat arra, hogy felemelkedjen az 5. dimenzióba

– saját választása szerint – a testével együtt.

 

 

 

ELSŐ LAP

9. réteg

 

 

A Szív szeretet-terében élő, tudatos Lélek is

a gondolataival teremt a mindenkori jelenben.

 

Ennek a teremtésnek legfontosabb,

kétség nélküli minőségét bizalomnak nevezzük.

 

Másképpen úgy nevezhetnénk:

ráhagyatkozás a Végtelen Egy Ismert Bölcsességére.

 

Ez a Szív egyfajta hozzáállása a valósághoz,

annak bizonyosságával, hogy - minden látszólagosság ellenére – végül

minden megvalósult lehetőség a legtöbb jót szolgálja majd,

az EGY és a mi saját, Vele összehangolt

szándékunk szerint.

 

Ez nem a „végül minden út Rómába vezet” nézőpontja,

hanem ez:

 

”egyetlen szándékom a legtöbb jó szolgálata, ezért ha az a legtöbb jó, hogy valóban Rómába érjek, akkor oda is fogok jutni, függetlenül attól, hogy van-e út, amely oda vezet”

 

Ez a hozzáállás a BIZALOM.

 

A Szív e különleges tere nem ismeri el az eredményesség hagyományos fogalmát,

sőt, a fizikai túlélési célok vagy a realitások feltétlen érvényességét sem,

mivel ezek felett áll.

 

A Lélek ezen a szinten már tudja,

hogy halhatatlan és képes az Élet összes tényezőjére hatást gyakorolni

egyszerűen a gondolatainak teremtő erejével.

 

Ezért nem harcol és nem küzd

semmi ELLEN és SEMMIÉRT.

 

Ez egy erőfeszítés nélküli tudatállapot,

amikor a Lélek csodálja a teremtés sokszínű illúzióját,

a megváltoztatás kényszere nélkül.

 

Ez a Szív szabadsága és képessége,

mivel nem áll ellen annak, amit Ő maga illúzióként ismer fel,

miközben ugyanaz - egy alacsonyabb tudatossági szintről - még valóságnak tűnik.

 

Saját Fényével és Mennyei Szeretetével felülragyogja a realitásokat.

 

Egyetlen legfontosabb szándéka van,

hogy mivel EGY LÉNYEGŰ az Atyával, hű legyen Legszentebb ÖnMagához.

 

Amikor emberekről van szó,

nem alkalmazza az elme értékelési rendszerének kategóriáit,

azaz nem akarja Őket „jóvá” vagy „jobbá” tenni, mivel tudja,

hogy ez az értékelés is csak egy ősi csapdája a Sötétebbik Oldalnak.

 

A Szív a saját Fénytestvéreit látja az emberekben.

 

A Szív Bölcsességének ez a mottója:

 

„Hálásnak lenni a valóság minden elénk kerülő mozzanatáért,

amely mindig a lehetőségek tárháza

és soha nem a teljes kép.”.

 

A Szív ellenállás nélkül megengedi, hogy minden átáramoljon rajta,

anélkül a késztetés nélkül, hogy visszahúzódjon vagy feltétlenül beavatkozzon.

 

A Szív szabad.

 

 

 

 

ELSŐ LAP

10. réteg

 

 

A Szív Intelligenciája nőies jellegű,

azaz olyan, mint a víz...

 

Sajátos, belső logikája szerint,

el kell engedned minden kötöttségedet, minden félelmedet és ítéletedet,

mielőtt boldog lehetnél.

 

Ez tesz szabaddá Téged

a bizalomra és a feltétlen szeretetre.

 

Az tud kinyílni és ölelni, aki nem fél,

mert tudatában van saját halhatatlanságának és ÖnTudatra ébredt.

 

Az tud elfogadni és valódi segítséget nyújtani, aki nem ítélkezik,

mert már nem az egójával él tudati azonosulásban.

 

Amikor már nem félsz és nem ítélkezel,

akkor képessé válsz a SZABAD TEREMTÉSRE.

 

Ekkor, és csakis ekkor lesznek tiszták a teremtéseid,

melyek így már emelni fognak Téged és másokat.

 

A Szív ezért képes a Krisztus-tudatosság befogadására,

miközben az elme képtelen rá.

 

 

 

 

ELSŐ LAP

11. réteg

 

 

A valóság jóval csodálatosabb és összetettebb annál,

mint amit az elme felfog a fizikai test érzékszervein keresztül.

 

Amikor a tudatodat a fejedből a szívcsakrád szeretet-terébe viszed le,

akkor kapcsolatba léphetsz a multidimenzionális valósággal,

s mindazzal, ami a teljes teremtés.

 

A szívcsakrád nem csupán a felső és alsó csakrákat köti össze,

hanem egy kommunikációs összekötő hidat is képez

az energiatesteid és a többdimenziós valóság felé,

beleértve az Emberiség kollektív tudatát is.

 

A teremtés teljessége egyetlen multidimenzionális EGYSÉG,

és Te is része vagy ennek.

 

Valójában EZ AZ,

amiért a Szíved fogja fel először,

hogy miért kell ennyire hangsúlyoznom a szeretet jelentőségét.

 

Te EGYETLEN hatalmas, energetikailag összekötött

galaktikus család és testvériség tagja vagy.

 

Ha a másik jól van, akkor Te is jól leszel.

 

Minden tetted összes következménye visszahat rád

a többiek állapotain keresztül akkor is, ha ennek nem vagy tudatában.

 

Ha emeled Őket, Te magad is emelkedsz.

 

Ha emeled ÖnMagad, Ők is emelkednek

és viszont.

 

Az igazi szeretet frekvenciája szükséges ahhoz, hogy

a magasabb dimenziós Fénycivilizációkhoz és Felsőbb Énjeitekhez

EGYSÉGBEN tudjatok kapcsolódni.

 

Ennek az univerzumnak

a hasonlóságra és vonzásra vonatkozó természettörvényei szerint,

aki nem kapcsolódik és nem kommunikál a teljes valósággal,

az nem tud harmóniában maradni, így disszonáns teremtéseivel előbb-utóbb

„kiírja önmagát” abból a valóságból, amelynek frekvenciája folyamatosan emelkedik.

 

Márpedig a Föld hamarosan 5. dimenziós bolygóvá válik.

 

A harmadik dimenziós Földön az őszinte, szívből jövő szeretet,

a nagyrabecsülés, a hála és a csodálat hullámhossza van Égi testvéreitekhez a legközelebb,

és ez emel és véd Benneteket a leginkább.

 

A teremtéseitek is ezeken a frekvenciákon a leghatékonyabbak,

különösen, ha EGYSÉGES GONDOLATOKKAL ÉS SZERETETTEL alkotjátok meg vágyaitok finomenergetikai valóságát.

 

A Szeretet Egység Koronája,

az új tudatosság impulzusaival – a magasabb dimenzióból - segít Benneteket ebben.

 

Őrizzétek hát Szívetek Áldott Fényét magyar magok.

 

Szeressétek EGY-MÁST a Szívetek szeretet-terén keresztül.

 

Alakítsátok ki Szívetek összhangját.

 

 Ti vagytok az Egy Végtelen Teremtő Fényének földi képviselői.

 

Fontosak vagytok.

 

 

 

 

 

ELSŐ LAP

12. réteg

 

 

A Fényetekhez képest minden értéktelen.

 

Még sincsen semmi értéktelen.

 

Ez paradoxon.

 

Mert ez két különböző vonatkoztatási rendszerben tett kijelentés.

 

Mindegyik igaz.

 

Mindegyik szükséges.

 

Azért szükséges,

mert az ember világa e két dimenzió találkozási pontjában van.

 

Az Ember - a szent és a profán találkozása.

 

A látszólag NINCS, és a látszólag VAN.

 

Egyszerre ÉL ennek számtalan megjelenési formája, minősége,

a teremtésetek szerint.

 

Amint ellátod egy minősítéssel a teremtés bármely részét,

megkezdődik a játszma, amelyben minden csak egy torzulása

az elérhetetlen abszolútnak.

 

A Végtelen Szabadságban minden csupán

MEGHATÁROZHATATLAN.

 

Olyan, mint a tavasz illata:

nem tudod megragadni, hogy megvizsgáld.

 

Olyan, mint a naplemente:

csak a Szíved tud eltelni az élménnyel, de sosem tudod magaddal vinni.

 

Mindig változik és ugyanakkor mindig önmaga marad,

ahogyan a víz egyszer eső, máskor jég.

 

Légy az illat – és megismered.

 

Légy a szél – és érezheted.

 

Légy az energia – és láthatod hatását.

 

Légy a Fény – és áradj vele a Végtelenbe.

 

Légy a Végtelen maga.

 

Te Vagy.

 

Örök és Szabad Szeretet.

 

Az Egyetlen Érték.

Mindenkiben.

 

Namaste!

 

 

Lejegyezte:

Csizmadia Zsolt Ákos, Brahmajan földi képviselője

2014.

 

 

A NAGYRABECSÜLÉSETEK KIFEJEZÉSÉRŐL és arról, amiért a Földre jöttetek - Kuthumi Mester

A NAGYRABECSÜLÉSETEK KIFEJEZÉSÉRŐL 
és arról, amiért a Földre jöttetek.


kuthumi_nagy.jpg
Kuthumi Mester üzenete:

 

„Mondhatnánk, hogy az Élet célja az, hogy fejlődjetek. De ez így messze nem volna pontos, hiszen mi van abban az esetben, ha felismeritek, hogy mielőtt a lélekcsaládotok létrejött, azaz mielőtt lélekrészekké váltatok, valójában a tudatosság egy nagyon magas szintjével rendelkeztetek…? Tehát egy magasabb szintről érkeztetek. Ha fejlődni akartatok volna, akkor nem „lefelé” jöttetek volna… Persze akkor itt van a másik gyakori válaszotok erre, hogy „tapasztalni” jöttetek le. Ez is egy nagyszerű leegyszerűsítése a valóságnak, hiszen szinte sosem mondjátok meg magatoknak, hogy mégis: pontosan mit akartatok megtapasztalni?

 

Tehát ideje megtudnotok, hogy nem minden lélek ugyan azért jött a Földre. Valóban vannak, akik az alsóbb „osztályokból” fejlődtek fel odáig a tudatosságban, hogy a Föld legyen a leckéik helyszíne. Mások egyszerűen csak meg akarták tapasztalni az Egységből való látszólagos kiszakadás illúzióját, de olyanok is vannak, akiket a Sötétebb Oldalinak nevezhető Lények deportáltak ide a Földre, amely elég sötét bolygónak tűnt ahhoz - a maga karanténjával és memóriablokkolási rendszerével együtt -, hogy ide szállítsák azokat, akiket büntetni akartak.

 

De ami ennél is fontosabb: nagyon sokan SEGÍTENI jöttetek ide, hogy minden rátok zúduló Sötétség ellenére is megtartsátok azt a Fényt, amit a Szívetekben hordoztok. Ti vagytok azok, akik – attól függően, hogy éppen mennyire sikerül – a Fény lámpásai Vagytok a világban. A jó szándék és a Szívből jövő, őszinte szeretet energiáival emelitek a bolygó rezgéseit és segítitek az embertársaitokat. Ha Ti nem lennétek, ez a Föld már jó ideje egy sokkal sötétebb hely volna…   

 

Számotokra, a SEGÍTŐK számára – akik közül néhányatokat mi még angyali minőség hordozóiként ismerünk a magasabb dimenziókból – most közzé teszünk egy Szívünk Végtelen Szeretetéből kiáradó BIZTATÁST a Számotokra, ami így hangzik:

 

MIVEL AZ IGAZSÁG NEM FONTOSABB A SZERETETNÉL, EZÉRT AZ ÉLETETEK SOK HÉTKÖZNAPI MOZZANATÁBAN IGYEKEZZETEK MEGŐRIZNI A HOZZÁÁLLÁSOTOK SZABADSÁGÁT EGY OLYAN SZINTEN, AMELY AHHOZ SZÜKSÉGES, HOGY EGY-MÁS FELÉ MÉG KÉPESEK LEGYETEK A FELTÉTLEN SZERETETRE.

 

Azért is biztatunk Benneteket erre, mert csak a FELTÉTLEN SZERETET képes Benneteket EGYSÉGBEN tartani. S minden ellenkező híresztelés ellenére a saját Fényetek MEGTARTÁSÁHOZ szükségetek van a többi Segítő Fényére is. Ha – az elmétekre hallgatva – megítélnétek EGY-MÁST, ahelyett, hogy biztatnátok és támogatnátok, akkor éppen az a Fény lenne egyre kisebb, amelynek a segítéséért leszülettetek. A felemelkedés azzal kezdődik, hogy felemelitek a saját Fényeteket, de azzal folytatódik, hogy felemelitek EGY-MÁS Fényét, a többi Segítő Fényét. Csak akkor járhattok sikerrel, ha a többiek Fényét is őrzitek és NÖVELITEK.

 

Másképpen fogalmazva:

 

SZERESSÉTEK ÖNMAGATOKAT AZÁLTAL, HOGY SEGÍTITEK, BIZTATJÁTOK, ÁTÖLELITEK ÉS MEGBECSÜLITEK AZOKAT A FÉNYTESTVÉREITEKET, AKIK SZINTÉN AZÉRT SZÜLETTEK, HOGY SEGÍTSENEK MÁSOKNAK ÉS A FÉNY SZOLGÁLATÁBAN ÉLJENEK.

 

Az EGYSÉGETEK alapja éppen az a közös vállalásotok, hogy Ti a legnehezebb időkben is a szeretet útján jártok és SEGÍTITEK FENNTARTANI EGY-MÁS FÉNYÉT IS. Ti vagytok a Fény védőbástyái, akik a feltétlen szeretet reményét, örömhírét és megoldásainak magvait hordozzátok a Szívetekben. Segítsétek és szeressétek egymást. Tartsátok ezt az EGYSÉGET!

 

Természetesen feltehetnétek a kérdést: „Hogyan tartsuk meg az Egységünket, ha annyi nézeteltérés van köztünk?”.

 

A válasz nagyon egyszerű, csak a Sötétebb Oldal – hogy felerősítse a konfliktusokat – mindent megtett annak érdekében, hogy elnyomjátok magatokban a helyes választ. A válasz pontosan az, ami sok esetben a házasságokat is megmenti: ELFOGADÁS ÉS MEGÉRTÉS ALAPÚ KOMMUNIKÁCIÓ – nagy mennyiségben.

 

Ahogyan mi látjuk, sokkal többet kellene BESZÉLGETNETEK egymással ahhoz, hogy értsétek egymást és AZT, hogy egy-egy Fénytestvéretek MIÉRT gondolja azt, amit gondol. Ha nem beszélgettek egymással eleget, ha nem tárjátok fel egymás előtt a gondolataitok hátterében meghúzódó adataitokat, tapasztalataitokat, és ha úgy gondoljátok, hogy nincsen szükségetek mások megértésére, mert Ti egyedül is boldogultok, akkor ELŐBB-UTÓBB ÓRIÁSI FESZÜLTSÉGEK HALMOZÓDNAK FEL KÖRÜLÖTTETEK AZ ELME ÉS AZ EGÓ MECHANIZMUSAI MIATT, ÉS SOKKAL KÖNNYEBBEN UTASÍTANAK EL BENNETEKET.

 

Számunkra nagyon úgy tűnik, hogy a földi életeitek alatt megszerzett fájdalmas tapasztalataitok miatt gyakran egy félelem-alapú elkerülési mechanizmust használtok arra, hogy ne kelljen egymással szembenézve, őszintén, szeretettel kommunikálnotok. Ez tulajdonképpen egy konfliktus-elkerülési taktika, amely rövid távon működik ugyan, de hosszú távon azt okozza, hogy Ti, akik a Fény szolgálatában másokat segíteni jöttetek, meggyengültök azáltal, hogy elhúzódtok egymástól és mikro-csoportokat alkottok. Ez egy jelentős veszteség a Fény oldalán, ugyanis a Sötétebb Oldalnak így sokkal könnyebb dolga van. Az EGYSÉGETEK és az EGYETÉRTÉS ALAPÚ ÖSSZEHANGOLÓDÁSOTOK a legelső dolgok, amitől a Sötétebb Oldal a leginkább tart, mivel ha ezek létrejönnének, akkor a gondolataitok teremtő ereje többszörösen meghatványozódna. Annak idején, az annunaki és más hüllő fajú segítőik a különböző nyelveket is azért hozták létre Számotokra a Földön, hogy megakadályozzák a gyors és nagy létszámú egyetértés kialakítását.

 

Tehát Földi Testvéreink, arra biztatunk Benneteket, hogy EMLÉKEZZETEK arra, kik is vagytok valójában és miért is jöttetek a Földre. Ha van egy kis időtök a feladataitok és a meditációk mellett, bátran terjesszétek ki a Szívetek szeretet-terét azokra a Segítőkre, akikkel egy célért születtetek le erre a bolygóra. Ha tehetitek, hívjátok meg egymást „csak úgy”, egy-egy beszélgetésre, különösen akkor, ha azt érzitek, nő a távolság közöttetek. Az elfogadás alapú kommunikációtok képes feloldani a félreértéseket mindkét oldalon, és bár ezek az elme szintjén hatnak Rátok, jelentősen megkönnyítik a Szívetek dolgát is. Nem lehet túlbecsülni annak a fontosságát, hogy az egymáshoz fűződő kapcsolataitokat jó minőségben tartsátok fenn. Ezek a kapcsolatok erősítenek, táplálnak és tartanak fenn Benneteket, és mindegyikőtök megérdemli, hogy a megbecsüléseteket kommunikációban is kifejezzétek, függetlenül az egyetértésetek fokától. Ugyanis egymás Fényét, a Lélek Fényét, az Atya/Anya Isten Fényét becsülitek ilyenkor, nem feltétlenül egymás véleményét, elméjét vagy gondolkodásmódját.

 

Vegyétek észre, hogy amikor nem vagytok egyetértésben, akkor valójában pusztán az elmétek ADATAI állnak konfliktusban egymással, nem Ti magatok. Tudnotok kell, hogy az elmétek ilyenkor attól a Fénylélektől is hajlamos visszahúzódni, aki a valóságban testvéretek az EGY-ben. Tehát az elmétek hajlamos „kidobni a fürdővízzel együtt a gyereket is” – ahogy a szólás mondja. Ti legyetek ennél okosabbak. Nem kell eltávolodnotok egymástól, és főleg nem kell elengednetek egymás kezét csak azért, mert az elmétek néhány tucat adata ellentétben áll. Beszélgetéssel ezek gyakran feloldhatóak, ha a Szív szeretete jelen van és két Szív figyel egymásra.  

 

A NAGYRABECSÜLÉSETEK KIFEJEZÉSE egy olyan Szívből jövő hidat képezhet közöttetek, amelyre most nagyobb szükségetek van, mint bármikor. Alapot képezhettek vele a jövőre, hiszen egy bizalmi szálat teremtetek és tartotok fenn általa, amelyen keresztül minden kapcsolat újjáéleszthető. Tartsátok fenn ezt a hidat EGY-MÁS felé, és tartsatok ki a feltétlen szeretet mellett EGY-MÁS irányában, ahogyan az Egy Végtelen Teremtő Szeretet is kitart mellettetek.

Legyetek áldottak, magyar Magjai a Fénynek!”

  

Dátum: 2015. február 11.         

Lejegyezte: Csizmadia Zsolt Ákos

Karácsonyi Örömünnep Teljes Tartalmi részének II: része

Zene1: OM (5percig energetikai tisztító s összehangoló zene)
Zene2: Imaginációs aláfestő zene

https://www.youtube.com/watch?v=tXGpP7AJzCc

 

A Jézusi anyag imaginációs része

 

 

„Most megkérjük minden Égi Segítőnket és Isteni Énünket, hogy segítsenek Bennünket teljesen a bizalom új korszakára hangolódni… és nyissák ki előttünk a számunkra most szükséges legmagasabb tudatosság kapuját… Hívunk és felkérünk minden Bennünket támogató felemelkedett mestert és arkangyalt, hogy vegyenek részt velünk a most következő közös teremtésben és segítsenek abban, hogy szívünk minden szándéka, minden szavunk és gondolatunk a legtöbb jó elérését szolgálja… Isteni Énünket külön kérjük, hogy tegye elérhetővé és aktiválja számunkra eredeti tudásunknak és képességeinknek azt a szintjét, amelyre most a fejlődésünkhöz szükségünk van… Kérjük Őrangyalainkat, hogy csak azokat az energiákat engedjék hozzánk és energiatesteinkhez, amelyek összhangban vannak optimális fejlődésünkkel és életfeladatainkkal… Hálásan köszönjük.

 

Most minden lélegzettel egyre több tiszta Fényt szívunk be, és érezzük, ahogy auráink fokozatosan felfényesednek, energiatesteink belülről kifelé kitisztulnak, ahogy kilégzéskor kifújunk magunkból minden Sötétebb gondolat-maradványt és szükségtelen energiát… Egyre több Fény tölt el és vesz körül bennünket… Egyre több Fényt vonzunk magunkhoz… Ellazul az arcunk, ellazul a testünk, miközben egyre jobban kinyílik a Szívünk, és befogadjuk a Teremtő Szeretetének Fényét… Kiáramlik a terünkből minden régi gondolatminta, hogy befogadhassuk a Bölcsesség és a Szeretet új korszakának aktiváló fénykódjait. Minden figyelmünket a jelen pillanatba hívjuk, ahol teremtésünk most az Egy Végtelen Teremtő szándékai szerint valósul meg, a Fény szolgálatában…       

 

Tudod, hogy biztonságban vagy és azok a fénytestvéreid is itt vannak, akik Veled együtt vállalták a mostani leszületésed csodálatos kalandját és kockázatait, hogy segítsenek Neked és hogy EGYÜTT élhesd át Velük majd a felemelkedést is, ha ez része a vállalásodnak. Nem vagy egyedül… az a Fény vesz körül, amely az Ő Fényükkel is Egy…

 

Az Égi Anya és Atya, illetve a Fénycsaládod is üdvözöl Téged, és ahogy figyelmedet a szívcsakrádhoz irányítod… most egy különleges ajándékot kapsz, ha kéred és elfogadod Tőlük…

 

Az Isteni Éned - az Egy Végtelen Teremtő támogatásával - fokozatosan kialakít egy fénymag kristályt a szívcsakrád közepén, és látod, ahogy lassan tojás nagyságúra növekedve a Te saját - magasabb dimenziós - energiáid információs kódjaival töltődik fel, azaz a Te ősi kristály-tudatosságoddal… ez segít Téged, a Neked legmegfelelőbb módon… és a megfelelő időben. Légy hát most ez a kristály a szívcsakrádban, vidd oda a tudatosságod központját és éld át az élményt… Most már Kristály-tudatosságként létezel a saját szívcsakrád közepén… érezd mennyire tiszta és csodálatos a Fényed…

 

Most ez a kristály lassan megváltozik… egy nagyon szép, meleg színű gyertyává formálódsz, hogy taníts Magadnak valamit… Lásd a színed, a formád, és ha felkészültél arra, hogy kiáradjanak belőled fénytermészeted most aktuális ébresztő kódjai, akkor gondolatoddal gyújtsd meg Lelked Gyertyáját…  

 

Ha meggyújtottad, látod milyen színű a lángja… éppen olyan, amilyenre szükséged van Isteni Éned vezetése szerint… Látod ahogy Gyertyaként létezel és Fénnyé válsz, miközben az energiatesteidbe elképesztő sebességgel áramlanak be azok a fénykódok, amelyek Krisztus-tudatosságod ébresztő fénykódjaiként felkészítik energetikai rendszeredet az 5. dimenziós feltétlen szeretet megélésének szintjére. A folyamat elindult… ahogy elégsz, Fényed kisugárzik… Fénnyé válsz… de aktiválódik a tudatosságod egy új szinten… és kiáramló Fényed érdekes módon újra összegyűjti ÖnMagát, és egy kristálygömböt formál az aurád körül… Ahogyan Gyertyaként elégsz, nem semmisül meg semmi a tudatosságodból, csak ideiglenesen Fénnyé is alakulsz, áthatod az energiatesteidet, s végül az aurád körül… lassan újra kristály jellegűvé válik létezésednek ez a formája… Tehát első harmad részedként még a gyertya vagy, egy másik harmadként sugárzó fény vagy, míg fennmaradó energiáid kristályosodnak, és úgy őrzik Lényed kódjait az aurád körül… Élvezd nyugodtan ezt a meghitt fényfürdőt, és ezt az áramlást, ahogy egész belsőd ragyogó átalakulás az egyik formából a másikba… ahogy a tudatosságod Gyertyája Fénnyé válik, szétsugárzod önmagad, majd újra összeállsz egy harmadik formában, és mégsem változik soha a minőséged… Halhatatlan tudatosságod ezáltal egy bemutatót tart Neked arról, hogy ki is vagy valójában… most felismered, hogy nem az a forma vagy, ami változik, hanem az a minőség, ami Örök és Meghatározhatatlan… érzed, hogy Áramló Szeretet vagy… érzed, hogy közben valójában és lényegileg sosem változol… most megengeded magadnak, hogy egyszerűen csak csodáld ezt a változást, ahogy csak a formák változnak, miközben Te ugyan az maradsz.

 

Engeded hogy ez a tanítás felemeljen Téged egy olyan tudatossági szintre, ahol mindennek és mindenki másnak is szabadon megengedheted, hogy változzon… a bizalom egy különös érzését kezded el megérezni… már el is engeded azt a késztetésed, hogy megállítsd a felbukkanó változásokat és mások teremtéseit… elkezded elengedni az irányítás gondolatát… tudatosságod lassan leválik arról a harmadik dimenziós egyetértésedről, hogy a fizikai túlélés érdekében irányításod alatt tartsd a változásokat… most egyszerűen Végtelen Elfogadásként létezel… Szabad vagy és Végtelen Elfogadás… és most a Szíveddel megérted Jézus belső szabadságát… minden változásra csodálattal tekintesz, és csak annyit gondolat van benned: LEGYEN! Létezhessen Ő is… ez az elfogadás varázslata… semmi gondolat arról, milyen legyen… szabadon hagyni, hogy szabadon LEGYEN!... még fejlődnie sem kell… minden félelem nélkül megengedheted ezt… aggódás nélkül… a saját halhatatlanságod tudatában… mert most jutottál el a Feltétlen Szeretet világába… a Szabadság világába… érezd…

 

Tudod, hogy Örök és Szabad Szeretet Vagy és mindig is az voltál… és mindig is az leszel… ez az az igazság, amely a belső szellemi szabadságodat MOST vissza adja Neked. Fogadd el, és szíved örökre megjegyzi ezt a pillanatot és mindig emlékszel majd erre… Bármikor visszatérhetsz ehhez a pillanathoz… örökre a Tiéd…

 

Gyertyaként közben végig égtél… az a forma betöltötte a funkcióját, de mégsem szűntél meg Létezni… és immár teljes tudatosságod a kristályszerkezetű gömb formát vette fel az aurád körül. És most ismét megváltozik valami…

 

Elkezdesz formaként összehúzódni a szívcsakrád központja felé, ahol ismét tündöklő fénymaggá válsz…

 

…elindulsz a szívcsakrádon keresztül egy másik térsíkba… a szívcsakrád az átjáró… egy multidimenzionális átjáróban haladsz… ebben a különleges térben megengedheted magadnak, hogy továbbra is csak figyeld a változást… élvezd az utazást és a csodás fényeket… nem kell mérlegelned vagy latolgatnod semmit… ugyanakkor lassan érezni kezded, hogy ismét emelik tudatosságodat és frekvenciádat… valami erős emelés történik… még lágyabbá, melegebbé és sugárzóbbá válik a Fényed… valami különös Végtelen Boldogságot érzel…  

 

Te ugyan nem forogsz, de fénykristályod forogni kezd, és egyre gyorsuló sebességgel most leválaszt a tudatosságodról minden olyan múltbeli, régi energiamintát, amely még a harmadik dimenziós világod lenyomata… ahogyan érzed a kialakuló új minőséget, valójában megjelenik benned 5. dimenziós Tudatosságod bizonyossága… éppen átrezegsz az 5. dimenzióba, abban a kristály merkabában, amelyet fénymagod teremtett Számodra ÖnMagad köré… utazhattál benne… most a Végtelen Szeretet meleg ölelésének egy teremtő impulzusa éri el a Kristálytestedet, és kinyílik előtted egy másik világ egy párhuzamos térben… hirtelen az 5. dimenziós, már létező Új Földön találod magad… megérkeztél… fénytesteket látsz, akik a Fénycsaládod tagjai és vártak Rád… érzed azt a melegséget, amelyet Feléd áramoltatnak… nem kellenek szavak… ölelés minden gondolatuk… mindent a Szíveddel érzel és tudsz egyszerre… közben, ha magadra nézel, láthatod, hogy tudatosságod már a fénytestedet is kialakította… a merkaba kristályod átlátszóvá vált, de energetikailag még továbbra is véd


Téged... Nyugodtan kérdezd meg a Fénycsaládod tagjait, hogy hol vagy... ugyanis mindenki

máshová érkezik... meg fogják válaszolni a kérdésedet... élvezd az élményt és Szívük

S most valaki közeledik Feléd... valaki megérkezett... igen, már láthatod... Jézus Mester

közeledik Hozzád... ott áll előtted személyesen... köszöntitek egymást... éldd át ezt a

Találkozást... kérheted az áldását is, meg fogod kapni...

Most egy belső bizonyosság jelenik meg a Szívedben, hogy Ő nem az a test és nem az a Fény,

amit látsz, hanem mindaz a Kiáradó Végtelen Jóság, amely minden Fény mögött LÉTEZIK...

ami mindent életben tart... és ebben a pillanatban egy magasabb szinten érted meg, hogy a

Mennyei Szeretet azt jelenti: LÉTET AJÁNDÉKOZNI VALAMINEK, AMI LÁTSZÓLAG

KÜLÖNBÖZIK TŐLED... Engedd, hogy áthasson most ez a felismerés... csak engedd... a

Mennyei Szeretet azt jelenti: LÉTET AJÁNDÉKOZNI VALAMINEK, AMI LÁTSZÓLAG

KÜLÖNBÖZIK TŐLED... Jézus most Rád mosolyog és a szemei azt mondják Neked: „Ezt

csak a Szíveddel értheted...”, és a szívcsakrádra helyezi a kezét...

Most átad Neked még egy tudást... Érezteti Veled, hogy a világ összes szépsége ennek a

Végtelen Teremtő Szeretetnek a tükröződése... minden tudás is ugyanebből a szeretetből jött

létre... az univerzumok is ennek a szeretetnek a kiáradásai... minden ÉRTÉK mögött ez a

Végtelen Szeretet Tudat áll...

A VÉGTELEN SZERETET AZ ELSŐDLEGES TEREMTŐ ÉS FENNTARTÓ SZÁNDÉK

MINDEN LÉTEZŐ MÖGÖTT.

A VÉGTELEN SZERETET AZ ELSŐDLEGES TEREMTŐ ÉS FENNTARTÓ SZÁNDÉK

MINDEN LÉTEZŐ MÖGÖTT.



Minden vízcsepp csillogásának fénye mögött ennek a Végtelen Teremtő Szeretetnek

a gondoskodó intelligenciája a fenntartó alap, amelyre annak léte épül. A gyermekek

mosolyában Őt láthatod... Jézus is ezért szerette a gyermekeket... mindig emlékeztették Őt az

Otthonára... Jézus ennyit szeretett volna most közölni veled...

Jelzi Feléd, hogy bármikor hívd Őt, ha a segítségére van szükséged... lassan elbúcsúzik és

távozik... Bármikor számíthatsz a segítségére...

Érzed, hogy vissza kell térned Neked is a tudatosság harmadik dimenziós világába, ahol

Emberként leszületett fénylény társaid várnak Téged... A merkaba kristályod már nem is

átlátszó és forogni kezd... és érzed, ahogy újra haladsz a szívcsakrád szeretet-terében... és

egy csodálatos rendezvényen vagy, a Fénykori Fordulópont Karácsonyi Örömünnepén...

s valóban... már tudod, hogy ha majd kinyitod a szemedet... az Örök és Szabad Szeretet

megannyi formája fog visszamosolyogni Rád... akikkel Egy Vagy a Végtelen Szeretetben és

akik ugyan úgy vállalták a leszületés kalandját és kockázatát, ahogyan Te... Szeretnéd újra

látni és átölelni Őket, mint a Fény Gyermekeit... mint a testvéreidet... de mielőtt kinyitnád a

szemed, emlékezz: ezután bármikor megteheted, hogy felvedd az 5. dimenziós tudatosságod

nézőpontját, és most már sosem fogod elfelejteni, mit is jelentett valójában Jézus azon

tanítása: „Úgy szeressétek EGY-MÁST, ahogy én szerettelek Titeket!”.

Most már tudod... Mi, akik itt állunk... EGYETLEN nagy Égi Család vagyunk...

mindannyian a testvéreid... a nővéreid... Egy Fényből született csillagok... az Egy

Szeretetből... az Atya Gyermekeiként ugyan annak a nagy galaktikus festménynek csillogó

szereplői... akik a nagy festményen belül egy-egy ecsetvonás, egy-egy szín vagyunk... de

ahogy a Nap Fénye rásüt a galaktikus festményre, mindannyiunkon ugyan az a Fény szűrődik

át... Ahogy az indiánok tanították a gyermekeiknek: „ha éjjel felnézel a sötét égboltra,

látod csillogni azokat a pici lyukacskákat, ahol egy-egy Fénylélek átszakította a Sötétség

Fátylát... a sötét égbolt minden csillaga arra emlékeztet, hogy a Fény Világából jöttünk

le EGY-MÁS-ért, hogy EGY-MÁS-nak segítsünk túlélni a Sötétségben... mindannyian

testvérek vagyunk. Sosem szabad elfelejtenünk, hogy a Fény Világához tartozunk, és a

Sötétség mögött ott vár bennünket az Örök Fény...”

Most hozd vissza a teljes tudatosságodat a harmadik dimenziós jelenbe, végy egy nagy

levegőt, és ha felkészültél arra, hogy átöleld és üdvözöld a többi fénytestvéredet, akkor nyisd

ki a szemed... Ölelj és SZERESS SZABADON ÖRÖKRE...

......................................................................................

tatarlaki_korong.jpg
Metatron kérésére tesszük ide ezt a képet, amely energetikailag fontos:

Kérjük felolvasni az imagináció után, a korong feliratának alábbi értelmezését:

"Oltalmazónk, minden titok dicső nagyasszonya!

Vigyázó szemed óvjon Nap-atyánk fényében!"

Metatron (isteni szekvencia) számsora a felolvasáshoz, kérjük egyesével felolvasni a számokat!

3185296328195229156118816045512425452211431024522150010755991881

189210262000011594820131026302153318

A fentiek után következik: Vivaldi 4 évszak – tél (zene lejátszása)

.................................................................................................


AZ EGYSÉG OSZLOPA - Egységünk kifejezése a két központi helyszínen

Mindenki hozzon egy 10-20-50 m-es hosszúságú, vékony, színes fonalgombolyagot, abban

a színben, amely a szívéhez a legközelebb áll... Felkötjük a bot tetejére a fonalak végét

celluxszal, majd feltartjuk, és egy csodálatos zenére elkezdenek forogni a körök, így szépen

lassan feltekeredik a botra minden fonál. A végén lekötjük az összes fonal alját, és végül az

egyetlen piros-fehér-zöld szalaggal, amit a bot tetejére kötünk, spirál alakban lefuttatjuk a

magyar szalagot, amit alul is rögzítünk. Ez a bot szimbolizálja a magyar fénylelkek egységét,

és minden rendezvényen, akik még nem kötötték fel a fényfonalukat, azok megtehetik, hogy

bővüljön az Egység Oszlopa, amely a mag lelkek egységének kikristályosodási pontja.

És ha ez a bot, egy fáklya is volna egyben legfölül, akkor ezzel a bottal gyújthatnánk meg a

Börzsönyben a legelső Szertűz tüzét. De ezt mindenhol meg tudnák csinálni! )))


Záró Zene: Szentkarácsony

Áldás Mindenkire!

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kíván a
Magyar Spirituális Egység Tanácsa

egyseg_oszetettebb.png

karacsonyi_fejlec_meghivo.png

 

 

A Fénykori Fordulópont Karácsonyi Örömünnepének Teljes Tartalmának I. része

 

egyseg_oszetettebb.png

 

Karácsonyi Örömünnep szövege

 

Általános tájékoztatás:

 

Az Örömünnep két fő tartalmi modulja egy ISIS-től származó csatornázás, amelynek felolvasásakor a női energiák fájdalmait kioldó kódok aktiválódnak, az Égiek tájékoztatása szerint.

 

(Az ISIS anyagot csatornázó (Szilvi) kiegészítése: „Nekem úgy mutatja, hogy ahogy engedélyeztük a folyamatot, sűrű, smaragdzöld és arany fény áramlik át rajtunk a Földből, nagy erővel, mint valami gázkitörés. A térben megjelennek különböző szimbólumok, ezek megtalálják bennünk a helyüket szívcsakráinkban, majd a lélegzésnél, ahogy dobog a szívünk, úgy kezd lüktetni a már lecsendesedett, de még mindig áramló zöld-arany fény, ami feltölti a szimbólumokat, azok átveszik a fényt és együtt kezdenek lüktetni, dobogni szívünkkel. Gyönyörűek vagyunk!)

 

A második modul tartalmaz egy előkészítő anyagot a közös imagináció ELÉ, amit az ISIS szöveg után kell felolvasni, a jézusi tanítás lényegéről.

 

Mind az ISIS anyagot, mind az imaginációt, lassan, hatásszüneteket tartva ajánlott felolvasni.

 

Az Égiek azt kérték tőlünk, hogy a tűzszertartások vezetői dönthessék el, hogy az anyagok közül mit használnak fel.

………………………………………………………………………………………………....

 Közös Oldás része

Közös teremtésünk ELŐTT, mi most, itt jelenlévő Mag Lelkek, magyar fénytestvérek, egy szeretetteljes oldást fogunk kiáramoltatni egymás felé, hogy meggyógyítsuk egymást azokból a sebekből, amelyeket eddig egymásnak okoztunk, és meggyógyítsuk ÖnMagunkat is. Ezzel a kiengesztelődéssel eleget teszünk az Atya szándékának, hogy külső és belső békében, a saját fényünk ragyogásában éljünk, illetve előkészítjük magunkat arra, hogy ÚJRA használni tudjuk eredeti teremtőképességünket. Ugyanis minden olyan lélek visszatartja saját hatalmas teremtőerejét, aki kárt okozott egy másik léleknek valamilyen negatív cselekedettel. Éppen veleszületett jósága miatt tartja vissza az erejét, hogy ne okozzon több kárt. S a múltban mindannyian elkövettünk bizonyos dolgokat, ezeket a láncainkat most leoldjuk önmagunkról és egymásról, mert ma különösen szükségünk van a teremtőképességünkre. Ezért az Atya szeretetével és mag természetünk jóságával összhangban, HÁROMSZOR mondjuk ki egymás és minden Lélek felé a következőket (kérem, hogy szakaszonként mondjátok utánam):

1. minden átkunkat, minden negatív vagy ártó szándékú energetikai cselekedetünket visszavonjuk egymásról, visszavonjuk családtagjainkról, visszavonjuk minden ősünkről, visszavonjuk minden idegen nemzetről és visszavonjuk minden lélekről MOST. Ha bármit tettünk egymás ellen ebben, vagy bármely korábbi életünkben, bocsánatot kérünk érte MOST. Aki támogatja ezt a kiengesztelődést, az mondja most ki velünk: MEGBOCSÁTOK NEKTEK MOST a saját magam, a családtagjaim és az őseim nevében. Legyünk együtt magyar fénytestvérekként mostantól mindnyájan szabadok, legyünk boldogok, legyünk egészséges és sikeres emberek a Fény szolgálatában. Mindazokat az energiákat és minőségeket, amelyek nem a mieink, vissza adjuk eredeti tulajdonosaiknak MOST, s minden olyan energiát és minőséget visszahívunk ÖnMagunkhoz, amely hozzánk tartozik. Legyen áldott minden lélek most és mindörökké.

2. minden átkunkat, minden negatív vagy ártó szándékú energetikai cselekedetünket visszavonjuk egymásról, visszavonjuk családtagjainkról, visszavonjuk minden ősünkről, visszavonjuk minden idegen nemzetről és visszavonjuk minden lélekről MOST. Ha bármit tettünk egymás ellen ebben, vagy bármely korábbi életünkben, bocsánatot kérünk érte MOST. Aki támogatja ezt a kiengesztelődést, az mondja most ki velünk: MEGBOCSÁTOK NEKTEK MOST a saját magam, a családtagjaim és az őseim nevében. Legyünk együtt magyar fénytestvérekként mostantól mindnyájan szabadok, legyünk boldogok, legyünk egészséges és sikeres emberek a Fény szolgálatában. Mindazokat az energiákat és minőségeket, amelyek nem a mieink, vissza adjuk eredeti tulajdonosaiknak MOST, s minden olyan energiát és minőséget visszahívunk ÖnMagunkhoz, amely hozzánk tartozik. Legyen áldott minden lélek most és mindörökké.

3. minden átkunkat, minden negatív vagy ártó szándékú energetikai cselekedetünket visszavonjuk egymásról, visszavonjuk családtagjainkról, visszavonjuk minden ősünkről, visszavonjuk minden idegen nemzetről és visszavonjuk minden lélekről MOST. Ha bármit tettünk egymás ellen ebben, vagy bármely korábbi életünkben, bocsánatot kérünk érte MOST. Aki támogatja ezt a kiengesztelődést, az mondja most ki velünk: MEGBOCSÁTOK NEKTEK MOST a saját magam, a családtagjaim és az őseim nevében. Legyünk együtt magyar fénytestvérekként mostantól mindnyájan szabadok, legyünk boldogok, legyünk egészséges és sikeres emberek a Fény szolgálatában. Mindazokat az energiákat és minőségeket, amelyek nem a mieink, vissza adjuk eredeti tulajdonosaiknak MOST, s minden olyan energiát és minőséget visszahívunk ÖnMagunkhoz, amely hozzánk tartozik. Legyen áldott minden lélek most és mindörökké.

 

 

 

ISIS anyag

 

„Üdvözöllek Gyermekem!  Ízisz vagyok.

 

Eljött az idő, megértetek és felkészültetek arra, hogy szívetek lángja összeforrjon azzal a női energiamintával is, amit Ti most Ízisz kódoknak hívtok. A Női energiák azon mintájáról van szó, amely ereje gyógyítja, és ha szükséges harcra is hívja a szíveket. A gyógyítás minden megsebzett női mintára szól, minden olyan tapasztalás felülírására, amely női mivoltotokban gyengített vagy akadályozott benneteket.

A női mibenlét nem egyszerűen azt jelenti, hogy olyan testbe születtetek le, amely képes reprodukálni önmagát, képes egy másik életet is manifesztálni, hanem olyan minőségeket, tulajdonságokat is jelent, amely az Élet védelméről szól. Az Élet minőségének gyógyításáról, legyen az egyetlen személy vagy a család, amelyben élsz, vagy az a közösség, amelyben szolgálatot teljesítesz, vagy az a haza, amelynek értékei eltolódtak az Élet szeretetéről, Földanya szeretetéről, a vele együtt való létezéséről. 

Szívetek már felkészült a feladatra, és lelketek is engedélyt adott, hogy ez a minőség újra bekódolódjon rendszeretekbe, és ott aktiválódva miután meggyógyította sebeiteket minden szívdobbanással érezzétek és szórjátok a Világban az ÉLET Szeretetét. Azt a Szeretetet, amit akkor éreztek, ha tükörbe néztek és látjátok azokat a csodákat, akik Ti magatok vagytok, amit akkor éreztek, amikor belenéztek Társatok, vagy más emberek szemébe és meglátjátok az ő csodájukat! Azt a Szeretetet, amit akkor éreztek, amikor látjátok és érzitek a friss levegőt, a kék eget, a napsugarakat, vagy a lágy esőt, a szelet, a növényeket, fákat, állatokat, dombokat és hegyeket, a folyókat, nagy vizeket, az épületeket és mindent, ami az Életet jelenti.

Szívetek harcolni fog az Életért, ha azt érzi, hogy elbillen az egyensúly, és a szeretetetek erejével küzdeni fog, védeni, óvni fogja a harmóniát, melynek szerves részei vagytok már Ti magatok is.

Csak engednetek kell, csak engednetek.

 

És a kódok feltárulnak, kilépnek Gaia testéből és energiarendszeréből, áthaladva azokon, akik szintén hordozói, és felerősödve eljut minden szívhez, minden lélekhez, akik készek rá. És Ti mind készen álltok!

 

Most kérlek, nagy levegőt vegyetek, és lazítsátok testetek, hogy az aktiválás könnyen, gyorsan, akadálymentesen történhessen. Mélyen lélegezzetek.

 

Az aktiválás befejeződött. Elkezdődött a gyógyítás. Kérlek továbbra is figyeljetek befelé, és kövessétek, mit szívetek súg. És, ha azt halljátok, hogy „szeressetek!”, engedjétek meg, hogy szívetek, lényetek szeretete átjárjon, majd hagyjátok, hogy minden szívdobbanásotokkal terjedjen, és szeretetetek átjárja a környezeteteket, országotokat, földrészeteket és az egész Földet.

 

Ízisz vagyok, tisztellek és szeretlek Mindannyiótokat!”

 

………………………………………………………………….

 

Átvezető Zene: Imaginációs aláfestő zene
https://www.youtube.com/watch?v=OM49ViekiYY

 

 

A Jézusi anyag bevezetője

 

Drága Fénytestvéreink!

 

Mára különleges ajándékot tartogatnak számunkra Égi Testvéreink… megpróbálják előttünk feltárni azt a Mennyországot, amely mindig is itt volt velünk, a saját szívünkben. Teremtő képzeletünk segítségével egymásnak is segíteni fogunk abban, hogy az a különleges szeretet minőség és Fény, amely az Atyától származik és amely Jézuson keresztül annak idején a világba érkezett, az most, ma, mindannyiunk szívébe és életébe megérkezzen.

 

Az ősi hagyomány szerint a mai nap a Fény Újjászületésének ünnepe is, tehát sokszor említjük és használjuk majd a Fény szót. Már most, itt az elején meg kell említenünk, hogy az a Fény, amiről ilyenkor – Jézus és az Atya vonatkozásában - beszélünk, olyan, mint a tűz fénye, mint a Nap fénye, mint egy gyertya fénye, vagy egy anya ölelése… van egy különleges tulajdonsága: MELEGSÉGGEL tölti el a Szívünket! Mert ez a Végtelen Szeretet Fénye, amely minden magot nevel és növel, éltet és bíztat, türelmes és elfogadó… Az Egy Végtelen Teremtő és Jézus szeretete - az életet tápláló melegség, az otthon melege, amely mindig hazavár…

 

A történelem folyamán végül sokan megértették és hirdették, hogy Jézus tanításának lényege a feltétlen szeretet volt. S valóban… ez bizonyos értelemben igaz, és önmagában ez is jelentős üzenet a Szívünkhöz. Ugyanakkor Jézusra emlékezve ma már meg tudunk válaszolni néhány olyan kérdést is, amely elvezet bennünket a jézusi életpélda még mélyebb, és eddig talán sokak elől rejtett lényegéhez… Ha figyelembe vesszük, hogy mekkora a létszámbeli különbség azok között, akik az Ő szeretetéről BESZÉLTEK az évezredek folyamán, és azok között, akik ezt a hétköznapjaikban – melegséggel a szívükben – képesek is voltak MEGVALÓSÍTANI, akkor a két tábor közötti óriási számbeli különbség tálcán nyújt számunkra néhány fontos kérdést:

 

VAJON VOLT JÉZUS ÜZENETÉNEK OLYAN LÉTFONTOSSÁGÚ, REJTETT RÉSZE, AMELY NÉLKÜL A FELTÉTLEN SZERETET NEM VALÓSÍTHATÓ MEG? VAN VALAMI A HÁTTÉRBEN, AMI A SZERETET MEGVALÓSÍTÁSÁNAK FELTÉTELE?

 

Égi Segítőink szerint megérett rá az idő, hogy ma megosszanak velünk KÉT fontos igazságot ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban. Ezen a különleges Karácsonyi Örömünnepen talán sokakat meglep majd mindaz, amit közzé teszünk, de szeretnénk emlékeztetni Benneteket, hogy a történelem során a Föld Urai elég sikeresek voltak abban, hogy eltakarják előlünk az igazán fontos dolgokat… S igen… 2000 évvel ezelőtt Jézusnak még a feltétlen szeretetnél is volt egy SOKKAL fontosabb üzenete, amelynek 2 egymást kiegészítő igazságát szeretnénk ma átadni Nektek, mielőtt a közös imaginációnkat elkezdjük. Jézusnak ezeket az üzeneteit gondosan eltüntették a történelem süllyesztőjében, hogy lehetőleg soha ne bukkanjatok rá…

 

Mielőtt ezeket részleteiben megosztanánk Veletek, szeretnénk, ha többet tudnátok arról a „játékról”, amelyet a Földön sok évezreden keresztül, sokan sokféle variációban játszottak az emberekkel… Ez volt a címe: „Hogyan lehet a legegyszerűbben bűntudatot kelteni valakiben, és hogyan lehet ebből hasznot húzni egy kisebbség számára?”. Szinte minden kontinensen játszották! Tudjátok rájöttek, hogy nagyon könnyen bűntudatot lehet kelteni valakiben azzal, ha egy olyan feladatot adunk Neki, amelyről tudjuk, hogy meghaladja a képességeit. Ha azt mondjuk Neki, hogy ezt bizony meg kellene tudnia csinálnia, mert különben kemény büntetésben lesz része a Jóistentől, akkor az isteni tekintély erejét használjuk fel egy Lélek megnyomorítására. Félelem, szorongás és bűntudat lesz az eredmény. Ebből később könnyű volt hasznot húzni, ha azt állították, hogy mint Isten közvetítői, jó pénzért szívesen segítenek abban, hogy Isten mérsékelje a büntetést. Egy olyan alacsony képzettségű és félreinformált lakosság esetében, amely a Földet évezredekig jellemezte, ez a játék „remekül” működött… Az emberek képtelenek voltak a „feltétlen szeretetre”. A különféle vallások papjai gondoskodtak róla, hogy bűntudatot keltsenek, s így elérték, hogy a hívők áldozatokat mutassanak be, vagy miséket és jóvátételi papírokat vásároljanak, hogy megszabadítsák szeretteiket a tisztító tűztől. Sok helyen tizedet is fizettek az egyháznak, miközben Lelki Vezetőik gondosan elhallgatták előlük a legfontosabbat:

 

HOGYAN LEHET KÉPESSÉ VÁLNI A FELTÉTLEN SZERETETRE?

 

Tudjátok: elvárások, félelemkeltés és büntetések sorozata - valódi megoldás nélkül! Ez volt a „játék”, mert bizonyos Sötétebb Lényeknek ez volt az érdeke.     

 

De nézzünk még egy példát arra, amikor ugyanezt a módszert alkalmazták, néhány évszázaddal később… Bizonyára hallottatok egy TESLA nevű feltalálóról… Tudjátok, amikor TESLA felfedezte az elektromosság természetét, nem csak arra jött rá, hogyan lehet azt vezetékeken továbbítani, hanem arra is, hogyan lehetne azt mindenkihez INGYEN eljuttatni, vezetékek felhasználása nélkül. Ezt a felfedezését eltitkolták, mivel a befektetőnek az volt az érdeke, hogy az elektromosságnak csak az a fajta alkalmazása jelenjen meg a nyilvánosság előtt, amely a legnagyobb profitot hozza SZÁMÁRA. Tehát TESLA legfontosabb alapkutatási eredményeit eltitkolták, de a legfontosabb felfedezéseinek EGY KONKRÉT ALKALMAZÁSÁT kiemelték, hogy végtelen időkig hasznot hozzon Nekik, és a legfontosabb információ rejtve maradjon. TESLA a korlátlanul felhasználható, szabad energiát AJÁNDÉKBA adta volna a világnak, és ma az Emberiség minden tagja napi 2-3 órát dolgozna, ingyen utazna és már régen élelmiszert termelnének a sivatagok helyén… Ez valakiknek nem állt érdekében. Ezért léteznek ma a bolygón mindenütt áramszolgáltató vállalatok, ezért vannak villanypóznák, vezetékek mindenütt, és ezért fizet mindenki villanyszámlát.   

 

Nos… Jézus esetében is ugyan így történt… A KÜLÖNLEGESEN ÉRTÉKES, EREDETI JÉZUSI ÜZENET EGY KONKRÉT ALKALMAZÁSA lett kiemelve (a feltétlen szeretet), mivel az eredeti üzenet TELJESEN felszabadította volna az embereket számtalan életterületen… Ez nem állt érdekében annak a fajnak, amely akkor még uralta a Földet.  

 

Nyilván kíváncsiak vagytok, hogy Jézus üzenetének valódi lényege mi volt. Hát emlékezzetek… induljunk ki abból, amiről Ti is tudhattok a jelenlegi evangéliumokból… Ezekből azért kiderül, hogy Jézus nem csak a feltétlen szeretetről tanított… Ő a vízen is járt (uralta az anyagi univerzumot)… kenyeret és halat is szaporított (materializált)… sőt gyógyított is, mert demonstrálta a Lélek belső szabadságát, társteremtői hatalmát minden energia és anyag felett egy olyan világban, ahol a külső és belső láncok rabszolgaként irányították az embereket. Ő emlékeztetni akart bennünket valamire! A velünk született szabadságunkra és a képességeinkre akart emlékeztetni, amely az Atya világából, és ahogyan Ő mondta: „nem evilágból való”. Jézus ugyanis pontosan tudta a titkot, amit most leegyszerűsítve így fogalmazunk:

 

Rendelkezned kell

a SZELLEMI SZABADSÁG egy bizonyos szintjével ahhoz,

hogy képes légy a feltétlen szeretetre!

 

Ez az első igazság. A tudatod szabadsága az elsődleges tényező.Ez volt az „evangélium” = örömhír legfontosabb alapüzenete, és ennek a szabadságnak valójában „csak” egy megjelenési formája, megnyilvánulása a FELTÉTLEN SZERETET. Az a melegség és könyörületesség, amely kifejeződik a másik ember felé kinyújtott segítő kézben, valójában a Szív természetes önkifejezése – ha szabad.

 

Másképpen fogalmazva: egy fa törzse fontosabb, mint az ágai, mert ha levágsz egy ágat, a törzs újra képes ágat növeszteni önmagából. A fa törzse – a tudat szabadsága. Minden más arra épül. Tehát annak arányában vagy képes a feltétlen szeretetet megélni, amennyire szabad a Szíved az elmédtől és a külső világtól, illetve amennyire képes vagy kapcsolatban maradni és hallgatni a Szíved hangjára, amely összeköttetésben van az Atyával. Egy olyan ember tud csak igazán szeretni, akit nem kötnek gúzsba a félelmei, az elme vágyai és kényszerei, az egó, az anyagi javakhoz vagy külsőségekhez való ragaszkodás...stb.

 

Emlékezzetek csak egyik fénytestvérünkre, akit Szent Ferencként ismer ma a világ… Gondoljatok bele, milyen szabadság kellett ahhoz, az egó milyen trónfosztása, hogy képes legyen megölelni a leprásokat, elhagyni a biztonságot és a kényelmes túlélés világát. Milyen bátorság és szabadság kellett ahhoz, hogy Ferenc képes legyen az evangéliumi szegénységre tanítani azt a pápát, aki abban az időben élet és halál ura volt. Ferenc ugyan olyan szabad volt, és ugyan azzal a melegséggel szerette a hozzá fordulókat, amellyel Jézus fordult az emberek felé. Természetesen Ferenc azért tehette ezt meg, mert előbb vált belsőleg szabaddá, mint hogy szeretni tudott volna! Szívének és Fényének belső szabadsága tette lehetővé a feltétlen szeretet megélését. Valójában ez annak demonstrációja is volt, amit ma még Krisztus-tudatosságnak fogunk hívni.

 

Természetesen Égi Testvéreink soha nem mondták és nem várják el Tőlünk, hogy mindnyájan legyünk Szent Ferencek, vagy Klára nővérek. Ó, nem! Még soha nem olvastunk ilyen csatornázást… Viszont készültek mára egy egyszerű kérdéssel, mivel látják, hogy mennyire várjuk a változásokat, a felemelkedést és a boldogságot. Íme a kérdés:

 

„Hogyan akartok boldogok lenni, belső szellemi szabadság nélkül?”

 

Azt kérték, hogy ismételjem ezt meg:

 

„Hogyan akartok boldogok lenni, belső szellemi szabadság nélkül?”

 

Ezzel a kérdéssel azt akarják kifejezni felénk a mai napon, hogy vegyük észre: az Emberiség 2000 évig próbálkozott a feltétlen szeretet megélésével, de őszintén szólva, a vizsgákon túl gyakran bukott el, mivel HIÁNYZOTT AZ ALAP!

 

Ugyanis a tudati szabadság fatörzsének két csodaszép ága van. Az egyiket feltétlen szeretetnek hívják, a másikat a Lélek boldogságának. De a fa törzse – azaz a tudat szabadsága – nélkül, egyik ág sem létezhet. A két ág EGYÜTT létezik, ha a tudat felszabadul. Abban a pillanatban automatikusan megjelenik, kivirágzik a feltétlen szeretet és a boldogság, ahogy ez megtörténik. Ugyanis az Atya Fényének létezési jellemzői azonnal megjelennek, ahogyan ez Szt. Ferenc esetében is történt saját felébredése után. De figyeljétek csak meg a gyermekeket! Általában a Fénylelkek természetét demonstrálják a szeretetükkel és boldogságukkal…

 

Persze ezen a ponton mondhatjátok: „Rendben van, értjük. Eddig túl gyakran kudarc ért bennünket a feltétlen szeretetet megvalósításában, mivel a tudatunkat túlságosan befolyás alatt tartotta a túlélésért való küzdelem mókuskereke, no és az elme. Azt is értjük, hogy tudati szabadságunk, tudatossági szintünk egy bizonyos foka szükséges ahhoz, hogy a feltétlen szeretet megélésében jeleskedni tudjunk egymás felé. De akkor most hasonló helyzetben vagyunk, mint voltunk… Eddig azt nem tudtuk, hogy mi a feltétele a feltétlen szeretetnek, most meg azt nem tudjuk, mi a feltétele a tudati szabadságnak… Még nem jutottunk ki a csapdából…”.    

 

Ezzel a nagyszerű felvetéssel immár el is jutottunk Jézus üzenetének második titkához, amit röviden ezzel a tömör kérdéssel foglalhatunk össze: „Mi az első lépés ahhoz, hogy a Lélek visszanyerje tudati szabadságát?”

 

Mivel magasabb dimenziós Fénytestvéreink mindnyájunknak segíteni szeretnének abban, hogy még ma a Krisztus-tudatosság előszobájába léphessünk, lemúriai testvéreink néhány hete egy üzenetet küldtek, amely a jézusi válasz bevezetőjének is tekinthető:

 

„Az emberi elme a módosított egó által lett irányítva, túlságosan össze lett zavarva félelmekkel, ítélkezésekkel, téves fogalmakkal, és mindezek együtt vezérelték az Ember belső programozását.

 

A Föld felszínén… a szív tiszta energiáját elfelejtették, és átvette helyét az  „intellektus” minden egyes dologra történő aktív kiterjesztése. Az elme egy aktív erővé vált fejlődésetekben, ahelyett hogy egy passzív struktúra vagy eszköz lenne, ahogyan az eredetileg volt szánva. Az elme eredeti célja az lett volna, hogy a szívet szolgálja, és nem fordítva.

 

Evolúciótok során sokan elvesztettétek azon korábbi képességeiteket, hogy felismerjétek: a szív a lélek hatalmas intelligenciája. Az emberi elme nem rendelkezik a szív bölcsességével, és képtelen Isten Elméjének bölcsességét is megadni számotokra. Kizárólag a szív tartalmazza a varázslatos kulcsot. Az elme eredetileg arra lett tervezve, hogy információkat fogadjon a szív szolgálatában. A szív volt az, mely pontosan tudta, mit kell tenni ezzel az információval.”  (Celestia)      

 

Nos… az igazság tehát az, hogy nagy mértékben – bár nem kizárólagosan - az ELME és az EGÓ (az ember hamis Én-tudata) nyomja el a Szív Hangját bennünk. Az egós elme uralma alatt élve az Ember elbukott a szeretetben. De most meg kell tudnotok még valamit az egóról. A Föld Urai magas intelligenciájukat az emberi DNS állomány megváltoztatására használták fel, és - a logikus elme ítélkezési rendszerének felerősítésével – tudatosan alakították ki az egó mechanizmusának egy olyan változatát, amely leuralja a Szívünket és leárnyékolja az Atya Fényét. Ráadásul, hogy ez biztosan megtörténjen, a hüllő faj gondoskodott róla, hogy a leszülető Fénylelkek memóriáját elektronikusan blokkolják, azaz nem tudnak könnyedén visszaemlékezni saját VALÓDI identitásukra. A memória blokkolás engedélyezése – ahogyan ezt Juventus Mestertől megtudtuk -  része volt annak a 30 ezer éves szerződésnek, amelynek alapján a hüllő faj ideiglenesen használhatta a Föld bolygót. A Galaktikus Föderáció csak azért egyezett ebbe bele annak idején, hogy megmentse a galaxis egyéb területeit. Ez volt akkoriban az a megoldás, amely a legtöbb jót szolgálta. A hüllő faj természetesen az élet összes területét és a gyermekek neveltetését is úgy alakította ki, hogy az ELME túlsúlya elnyomja a SZÍVÜNK hangját, eredeti Fényét és melegségét.

 

De ezen a ponton fontos valamit megértenünk:

 

CSECSEMŐ KORUNKTÓL KEZDVE, A MEMÓRIÁNK BLOKKOLÁSA MIATT AZONOSULUNK ENNYIRE ERŐSEN A HAMIS ÉN-TUDATUNKKAL (TEHÁT AZ EGÓNKKAL), MIVEL A MEMÓRIA BLOKKOLÁSA AZONNALI ZÜRZAVART OKOZ EGY LÉLEK SZÁMÁRA.

 

EZT AZ IDENTITÁS-VÁLSÁGOT ÚGY OLDJA MEG AZ ÚJSZÜLÖTTKÉNT LESZÜLETŐ LÉLEK, HOGY A TUDATÁVAL MEGRAGADJA AZ ELSŐ STABIL PONTOKAT, AMELY A TESTE ÉS A SAJÁT NEVE LESZ. E KÉT STABIL PONTRA ÉPÍTI FEL AZUTÁN A HAMIS ÉN-TUDATÁT, AZ EGÓJÁT.

 

A HOMO SAPIENS EGÓJA EZUTÁN MINDEN ÉRTÉKELÉST MAGÁBA ÉPÍT, AMELY A TESTÉRE, A NEVÉRE VAGY A KÉPESSÉGEIRE VONATKOZIK ÉS FELÉPÍT ÖNMAGÁRÓL EGY TELJES GONDOLATI RENDSZERT.

 

S a többi már történelem… hiszen a testével és a nevével azonosulásban nőtt fel szinte minden gyermek, és nem volt tudatában, hogy KI Ő VALÓJÁBAN. Elveszítette a valódi identitásának tudatát, és ahogy nevelkedik, kétségbeesetten ragaszkodik ahhoz, amit „önmagaként” képes beazonosítani. A testéhez és a nevéhez később óvodásként már könnyű hozzákapcsolni egy teljes értékelési rendszert, hogy mi-mikor „jó” és mikor „rossz”. Az iskolában tovább idomítják egy rafinált osztályozási és büntetési rendszerrel, amíg végül engedelmes, nem lázongó, kellően önbizalom-hiányos és konformista adófizetővé válik. Egy „jól nevelt” állampolgár minden adóemelésre csak megvonja a vállát, és azt mondja, amit diákként is mondott minden dolgozat írás előtt: „Már megint? Ne mááá…” - majd befizeti az új adót is.

 

De szerencsére, ezen a Karácsonyi Örömünnepen most már megfogalmazhatjuk Jézus igazi örömhírének MÁSODIK legfontosabb pontját, és egyben átadhatjuk Nektek a szabadságotok lehetőségének újabb ajándékát is:

 

„ÚGY TUDSZ VISSZAJUTNI A SZABADSÁG ÚTJÁRA, HA ABBA HAGYOD AZ EGÓDDAL VALÓ AZONOSULÁSODAT, ÉS FELISMERED, HOGY A VALÓDI IDENTITÁSOD SZERINT TE EGY CSODÁLATOS, SZABADNAK TEREMTETT ÉS HALHATATLAN LÉLEK VAGY, AKI - AZ ATYA GYERMEKEKÉNT - TÁRSTEREMTŐI HATALOMMAL ÉS CSODÁS TEREMTŐI KÉPESSÉGEKKEL RENDELKEZEL.”

     

Egy felébredt Lélek pontosan tudja, hogy minden félelme, gátlása, önbizalom-hiánya és boldogtalansága csakis addig hatott rá, amíg ki nem lépett az egóval azonosult tudatállapotból, amire egész életében nevelték. A történelem folyamán a Sötétebb Oldal éppen ettől a tudatosságtól, ettől a szabadságtól, a magasabb érzékelésnek, a félelem-mentességnek és a megértésnek ettől a szintjeitől próbálta meg elzárni az Embert. Hét lakat alatt őrizték a titkot. Attól féltek, hogy az Emberi faj ráébred saját eredetére, szellemi hatalmára és szeretet-természetére. Ők tudták, hogy egy csoport SZABAD ember BÁRMIRE képes! Tudták, hogy ha az emberek megértik, hogy nem egyszer élnek, hanem HALHATATLAN Fénylények, akkor nem lehet Őket félelemmel manipulálni és nem lehet Őket rabszolgává tenni. Ebbe a korszakba lépünk most be… a Fény Újjászületésének korszakába. Szeretnénk, ha azt a jó hírt is megtudnátok, hogy 2012. decemberében a Galaktikus Föderáció és a Földet uraló idegen fajok 30 ezer éves szerződése lejárt és a Föld TELJESEN felszabadul minden elnyomás alól.

 

Most már tudjátok a titkot: ha valódi önazonosságunk tudatában, a Szívünkkel – és még véletlenül sem az elménkkel - próbáljuk jól szeretni egymást, akkor sikerülni fog. Mert ahogyan lemúriai testvéreink bölcsen megfogalmazták:

 

„A szívek összekötnek, míg az elme elválaszt.”.

 

Jézus Örömhíre minden háborúskodás végét jelenti, mert az Atyával egységben lévő Szív fénytestvérnek lát minden embert és létezőt. A béke új korszakában a Szív melegsége mindenkinek oda ajándékozza a szabadságot arra, hogy a saját nézőpontjából építse fel a saját világát, ahol a saját döntései érvényesek mindarról, amit valóságnak tekint. Ez teljes összhangban van az Atya Mennyei Szeretetével, és egyben az Emberiség legnagyobb leckéje a felemelkedés folyamatában. Megengedjük-e egymásnak a szabadságot? A Krisztus-tudatosság energiatere a Szívedben egy magasabb dimenziós tér, amely felülír minden alacsonyabb rezgésű és az elméhez tartozó képzetet és ítéletet azáltal, hogy figyelmen kívül hagy bármi ilyesmit. 

 

Természetesen ezen a különleges téren keresztül a Szíved nem annak látja az embereket, akiknek az elméd. E téren belül figyelmen kívül hagyod az emberek „árnyékait”, amely körülveszi és gúzsba köti Őket. Nem kell egyetértened a „realitásaikkal”, a hibáikkal. Csak a Fényüket látod, valódi fénytermészetükre helyezed a figyelmed, és arra bíztatod Őket, hogy Ők is annak lássák ÖnMagukat, amik: SZABAD FÉNYLELKEKNEK. A tudatosságoddal képes vagy átállni erre a nézőpontra. Ekkor válsz képessé a feltétel nélküli szeretetre.

 

Szívednek nem kell egyetértenie semmiféle logikus félelemmel, bizonyítékkal és igazságossággal, melyek az elme ítélkezési rendszerének kategóriái. Kilépsz az elméd logikájával való egyetértésből, és Szíveden keresztül az Atya nézőpontját veszed fel. Ahogyan Jézus sem vette figyelembe az ésszerű és félelem-alapú okoskodást a fizikai túlélés érdekében. Nem. Ő tudta, hogy a Mennyei Atya kiáradó jóságával minősül csak át a gonoszság. Nem akarta legyőzni a gonoszságot és meggyőzni a támadókat. Tudta, hogy azáltal dicsőül meg a Fény, ha látszólag győzedelmeskedik a Sötétség Fejedelme, de végül a Fény és a Szeretet kitartó önazonossága győzni fog. Tudta, hogy a tudatosság és a Szeretet Fényének hatóereje képes átírni minden alacsonyabb szintű valóságot, képes legyőzni az anyag törvényeit, mivel magasabb rendű annál. A Fény lágy és kitartó ellenállhatatlansága mindig eltűnteti az árnyékot, ezért sosem próbálja meg legyőzni azt. Mindössze felülragyogja. Ez a Szív logikája.

 

A Fénymagok Ébresztő-kulcsainak Kódexe így fogalmazza meg ugyan ezt:

 

„A Szív Intelligenciája nőies jellegű,

azaz olyan, mint a víz...

 

Sajátos, belső logikája szerint,

el kell engedned minden kötöttségedet, minden félelmedet és ítéletedet,

mielőtt boldog lehetnél.

 

Ez tesz szabaddá Téged

a bizalomra és a feltétlen szeretetre.

 

Az tud kinyílni és ölelni, aki nem fél,

mert tudatában van saját halhatatlanságának és ÖnTudatra ébredt.

 

Az tud elfogadni és valódi segítséget nyújtani, aki nem ítélkezik,

mert már nem az egójával él tudati azonosulásban.

 

Amikor már nem félsz és nem ítélkezel,

akkor képessé válsz a SZABAD TEREMTÉSRE.

 

Ekkor, és csakis ekkor lesznek tiszták a teremtéseid,

melyek így már emelni fognak Téged és másokat.

 

A Szív ezért képes a Krisztus-tudatosság befogadására,

miközben az elme képtelen rá.”

 

Eddig az elménkre számítottunk és az ő „segítségével” próbáltunk boldogulni, mert nem tudtuk, hogy az elme logikája egy szigorú értékelési rendszer kegyetlen csapdájába vezet. Nézzük csak milyen kegyetlenül van ez felépítve, nehogy újra és újra beleessünk. Pl.: egy nemes célt akarsz követni, ezért valamikor eldöntöd, hogy az egó nem jó, és ezért egómentes akarsz lenni. Elutasítod a saját egódat, de így azonnal mások egóját is negatívnak kell látnod, ezért szükségszerűen kritikussá válsz másokkal. Csakhogy ezáltal az ítélkezés által éppen a saját egódat erősítetted meg, és éppen abban a csapdában vagy, amiből eredetileg ki akartál mászni. Amint azt állítod, hogy valakinek nagy az egója, a Te egód értékelési rendszere mondja ezt, és nem léptél ki az egó értékelési rendszeréből. Látod hogyan is működik ez? Így hurkolódik rá a Sötétebb Oldal logikája a Fény Belső Szabadságára. Hogyan lehetnél boldog, ha úgy döntöttél és úgy gondolod, hogy a világ teli van „rosszal”? Az egód boldogtalan lesz a világ „rosszasága” miatt… Ördögi kör… Csak akkor tudod átvágni ezt a gordiuszi csomót, ha kilépsz a jó és rossz fogalomköréből, és a saját fénytermészeted szerinti létezésre, a szeretet elfogadó jelenlétére helyezed a hangsúlyt. Ez volt Jézus Örömhíre. A feltétlen szeretet szabadsága. A kiút a csapdából.

 

Jézus tündöklően tiszta, belső szabadságának Fénye még ma is csodálatosan ragyog az esszénusok fennmaradt evangéliumának lapjain. Érezzétek most ezeket a szavakat a Szívetekkel, hogy fénykódjaival felszabadíthasson Benneteket a túlélési célok belső diktatúrája alól:

 

„Aszerint mérlegelni a boldogságodat, hogy mi történik veled,

annyi, mint szolgaként élni.

Bármi megtörténhet,

de ti azt csakis a bölcsesség és szeretet fényében ítéljétek meg,

és lássatok minden dolgokat az Angyalok szemeivel.

 

A gazdagság, a föld és a hatalom,

ezek a dolgok nem a Lélekhez tartoznak,

mert ezek evilágból valók.

De hogyha azt kívánjátok, és keresitek,

ami nem tartozik hozzátok,

akkor biztosan elveszítitek azt, ami a tiétek.

 

Az, aki jólétre és gazdagságra vágyik, annak törtetnie kell érte, azok kezét kell csókolnia, akiket nem tisztel, ki kell fárasztania magát más emberek ajtajánál, számos hamis dolgokat kell mondania és tennie, arany, ezüst és édes olaj ajándékot kell adnia, mindezt és még többet kell egy embernek megtennie, hogy megkapja az áhított gazdagságot, és elérje mások kegyeit. És amikor azt elértétek, akkor ugyan mivel rendelkeztek? Ez a gazdagság és hatalom biztosítani fogja számotokra a félelem nélküli életet? S a szellem békéjét?

Azt várjátok, hogy a világ kincseit csak úgy egyszerűen a semmiért megkaphatjátok?

Bizony mondom néktek, hogy semmit sem adnak ingyen.

Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelkében kárt szenved?

Ezért ne cseréld el azt, ami örökkévaló, azért, aminek kérész élete van.

 

Csak az szabad, aki úgy él, ahogy élni kíván, akit nem akadályoznak tetteiben... Az, aki nincs megkötve, az szabad, de akit korlátozhatnak, vagy akadályozhatnak, az az ember biztos, hogy szolga. De ki az, aki nem szolga? Csak az az ember, aki nem kíván semmit, ami a másoké.

 

Tudjátok meg, hogy házatok, földetek, fiaitok és lányaitok, a szerencse minden öröme, és a megpróbáltatás szomorúságai, igen és még az is, hogy mások mit tartanak rólatok, mindezen dolgok nem hozzátok tartoznak. És ha ti ilyen dolgok után vágyódtok, és törekszetek, és bánkódtok és örvendeztek fölöttük, akkor ti valójában az elmétek szolgái vagytok, és szolgaságban is maradtok. Gyermekeim, ne ragaszkodjatok olyan dolgokhoz, amelyek nem a tieitek! Ne engedjétek, hogy a világ rátok nőjön úgy, ahogy a kúszó szőlőindák gyorsan benövik a tölgyet…”

 

A Jézusi idézetek után magyar testvérei a Fénynek… hát készüljetek! Mert ma visszatérünk tudatosságunk egy magasabb szintű megéléséhez, és - mindazokkal, akik így döntenek -, vendégül látjuk a szívünkben azt a Végtelen Szabadságot, amelynek örömhírét Jézus hozta el a világnak, Szent Ferenc pedig újra emlékeztetett rá. Ma mindegyikünkben megszülethet a Krisztus-tudatosság szabadsága és a Létezés Öröme, amelynek alapja az Atyától kapott valódi identitásunk felismerése.  

 

Ma KÖZÖSEN, EGYSÉGBEN FOGJUK MEGTEREMTENI ezt, hogy segítsünk egymásnak felmelegíteni a Szívünket és a felemelkedés folyamatának legnagyobb lépcsőjén átjutni. Ma közösen fogjuk elengedni az elménk ítélkezési rendszerének béklyóit… Ugyanis ez a belépőnket jelenti a feltétlen szeretet 5. dimenziós világába, az Égi fénytestvéreink világába. Emlékezzetek… legutóbb, november 22-én hozzájárultunk az 5. dimenziós Új Föld megteremtéséhez, de Szívünk Szabadságának és szeretet-terének megteremtése a mai nap feladata maradt. E Fénylő téren keresztül csak a kristálytiszta szándékunk és végtelen nagyrabecsülésünk, bíztatásunk és szeretetünk áramlik majd minden létező felé, amely felemeli és átöleli őket. Belső mosolyunkkal felmelegítjük a szívüket, így az Ő szívük is megnyílik, és a Belőlük feléledő Fény és Szeretet visszaáramlik majd Hozzánk.

 

Szeretnétek ezt? Szeretnétek elengedni a félelmeiteket? Szeretnétek elhagyni az ítélkezés és az egó csapdáját, amely gúzsba köti a szellemi szabadságot és nincs összhangban valódi természetetekkel? Szeretnétek tiszta Mennyei Szeretettel szeretni? Szeretnétek a Szívetek hangjára hallgatva élni és elengedni az elmétek börtönrácsait?  

 

Jézus többször elmagyarázta és ezer példával illusztrálta a tanítványainak, hogy a szabadságunkat és szellemi lényegünk igazságát demonstráljuk akkor is, amikor a kreatív képzeletünkkel finomenergetikai szinten átírjuk a valóság egy részét… amikor segítünk meggyógyulni valakinek Égi Testvéreink és az Atya energiáival… vagy amikor esőt csinálunk a száraz évszakban, hogy minden újra kivirágozhasson. Ezt a teremtő erőt fogjuk felhasználni most is, és felkészítjük Szívünket a nagy utazásra…   

 

Mindazok, akik szeretnének ebben a közös teremtésben részt venni velünk, álljunk körbe és fogjuk meg egymás kezét…

 

Folytatás az alábbi linken keresztül elérhető:

http://egysegtanacs.blog.hu/2014/12/23/karacsonyi_oromunnep_teljes_tartalmi_reszenek_ii_resze

…………………………………………………………..
(Nem fér el egy bejegyzésben az egész tartalom).............

 

süti beállítások módosítása