A Magyar Spirituális Egység Tanácsa 2014. november 22-én délután, az Égiek felkérésére és segítségével megszervezte a Fénykori Fordulópont Örömünnepét. Aki személyesen is ott volt a rendezvényen, talán érezte a szívében, mire volt képes a jelen lévő 268 magyar fénytestvér, közös szándékkal, EGYSÉGBEN teremtve. Ahogyan Adama mester, a lemúriaiak telosi fényvárosának főpapja utólag megfogalmazta:
„EGYSÉGBEN teremtve az Örömünnepen képesek voltatok 3 millió 700 ezer felébredt ember közös szándékával egyenrangú teremtésre, és ezzel HATODÁRA lecsökkentettétek a Föld felemelkedéséhez még szükséges, hátralévő időt.”
Tudjuk jól, hogy sokak számára ez hihetetlen, de több forrásból is leellenőriztük, és pár napja az Egy Végtelen Teremtőnk, Drága Atyánk is megerősítette ezt alábbi üzenetében:
„FÉNYEM ÉS SZERETETEM ÉPPEN AZÁLTAL DICSŐÜLT MEG KÖZÖT-TETEK ÉS A SÖTÉTEBB OLDALI GYERMEKEIM ELŐTT IS, HOGY MINDEN MESTERKEDÉS ELLENÉRE, TÖBB MINT 260 FÉNYTESTVÉRETEK KÖZÖS OLDÁSA ÉS TEREMTÉSE VALÓSULT MEG AZ ÖRÖMÜNNEPEN, AZ EGYSÉG MEGÉLÉSE ÁLTAL. ENNYI MAGYAR MAG LÉLEK MÉG SOHA NEM TEREMTETT ÍGY EGYÜTT!
Nézzétek az eredményt s nyissátok ki a szíveteket és örvendezzetek a szeretetben:
A FÖLD ÉS A TI FELEMELKEDÉSETEK JELENTŐS FELGYORSÍTÁSÁT ÉRTÉTEK EL AZ EGY SZÁNDÉKKAL MEGVALÓSÍTOTT, EGYSÉGBEN ÁLLÓ, KÖZÖS IMAGINÁCIÓTOKKAL. A NEGYEDIK DIMENZIÓBAN TALÁLHATÓ ENERGETIKAI CSAPDÁK PEDIG MEGSEMMISÜLTEK.
Jó okkal sírtak örömükben azok, akik a helyszínen nem tartották vissza a könnyeiket… a boldogság örömkönnyei voltak ezek.
Ha eddig EGYEDÜL jártátok az utatokat, hagyjátok ezt abba, és hozzatok létre TEREMTŐ KÖZÖSSÉGEKET! Ébredjetek fel! Sokszorozzátok meg teremtő erőtöket azokkal a „teremtés-erőművekkel”, amelyek akkor jönnek létre, ha A LEGTÖBB JÓ ÉRDEKÉBEN MEGFOGJÁTOK EGYMÁS KEZÉT ÉS IMAGINÁCIÓVAL KÖZÖSEN TEREMTETEK!
Hagyjátok abba, hogy EGYEDÜL vagy kicsi csoportokban próbáltok boldogulni az életben! Döntsétek el, hogy egy Új Fénycivilizációban akartok-e élni, vagy ragaszkodtok a régi, harmadik dimenziós megoldásokhoz, amit úgy fog elmosni az Új Korszak, mint ha itt sem lett volna. A folyamat felgyorsult! Ébresztő Drága Mag Gyermekeim! EGY-MÁS kezét megfogva és körben állva, megteremthettek KÖZÖSEN MINDENT, amire a legtöbb jó érdekében szükségetek van.120-1200-2600 ember EGY szándékkal, imaginációval, EGY-MÁS szolgálatában. Ez a titok. Ez az én örömhírem Nektek.”
Juventus mester, a Szaturnuszi Vének Tanácsának tagja is elismerését fejezte ki közösen létrehozott eredményeink láttán, és nagy szeretettel arra bíztatott Bennünket, hogy MINDENKÉPPEN FOLYTASSUK KÖZÖS TEREMTÉS-ÜNNEPEINKET MINDEN HÓNAPBAN, hiszen így egyre többen és többen kapcsolódhatnak majd be a folyamatba. Mivel javaslatot kaptunk a legmegfelelőbb decemberi időpontra is, ezért szívből jövő örömmel osztjuk meg Veletek a hírt, hogy
2014. december 21-én, vasárnap, 12 órai kezdettel
felemelő, ünnepi hangulatban, a téli Napforduló napján kerül megrendezésre
a Fénykori Fordulópont KARÁCSONYI Örömünnepe!
Nagy szeretettel, csodálatos zenékkel és Égi Fénytestvéreink üzenetével hívunk MINDEN MAGYAR MAG FÉNYTESTVÉRT EGYSÉGBE, KÖZÖS OLDÁSRA ÉS IMAGINÁCIÓ-RA. Az összefogás fontosságát Égi Anya eképpen emelte ki:
„Sok csoport dolgozik. Hálásak vagyunk munkájukért. Ezen csoportoknak össze kell fonódniuk! Az elöljárók keressék egymást, mert nemcsak időszerű, hanem szükségszerű immár az együttműködés! Keressék egymással a kapcsolatot, hogy EGYSÉGBEN és minden részletében egészben gondolkodva teremtsétek a Valóságotokat! Senki sem különálló sziget! Nincs én, és az enyém - csakis az EGY van! Efelé igyekszünk terelni Titeket! Haza csak az EGY felé vezet az út!”
Emlékezzetek, hogy Mihály Arkangyal milyen szépen fogalmazta meg, amire most decemberben mi is törekedni fogunk:
„Fényben szolgáló Gyermekek! A cselekvés ideje elérkezett! Lelketek fényének tökéletes összhangja fogja megnyitni az ÉG KAPUJÁT szeretett Emberiségünk számára! Lelketek minden rezdülése megfontolt, szervezett, EGYSÉGBEN lélegző Isteni Sóhajjá kell emelkedjen! Minden Fényt szolgáló erő együttműködésben álljon hát, és a lehető legösszehangoltabb feladatvégzésre törekedjetek!”.
A Magyar Spirituális Egység Tanácsa mindent igyekszik elkövetni ennek érdekében. Annak idején, a Tanács első összejövetele előtt, Kuthumi felemelkedett mester így üzent nekünk:
„A MAGYAROK SPIRITUÁLIS EGYSÉGÉT AZ SZOLGÁLNÁ A LEGJOBBAN, HA MEGTISZTÍTOTT ÉS LEELLENŐRZÖTT SZEMÉLYEKBŐL MEGALAKULNA A MAGYAR SPIRITUÁLIS EGYSÉG TANÁCSA.”
Ez végül is másnap, 2014. október 11-én szombaton megtörtént. Azóta e Tanács célja, hogy a Szeretet Egység Eszméjét a Magyar Magok immár ne csak szavakban hordozzák, hanem EGYSÉGES fellépésekkel és tettekkel kísérveVALÓSULJON MEG A MAGYAR SPIRITUÁLIS CSOPORTOK ÖSSZEFOGÁSA.
Vállalt feladatunk, hogy – mint egy kikristályosodási pont – ezennel újra EGYSÉGBE hívjuk mindazon felébredt magyar lelkeket, akik elérkezettnek látják az időt arra, hogy egymás kezét megfogva megsokszorozzák TÁRSTEREMTŐI EREJÜKET.
Akiknek szívében visszhangzik az az ősi igazság, hogy EGYSÉGBEN AZ ERŐ! Vagy ahogyan a plejádi Fénytestvérek és a svájciak jelmondata mondja: „EGY MINDENKIÉRT – MINDENKI EGYÉRT!”. Eljött az ideje, hogy mi magyarok is megéljük ezt, és a Táltosok Népeként megtörténjen a csoda, megvalósítsuk azt, amiért leszülettünk. Ahogyan Hadraniel – a magyarok őrzőangyala – fogalmazott 11.22-én:
„Ébredjetek hát magyar mécsesei az Égnek, ébredjetek magyar földi csillagok! Hívjátok magotok erejét EGYSÉGBE, hívjátok őseitek és táltosaitok erejét a szívetekbe! Olvasszátok EGYSÉGBE a Magyar Mag lelkek szándékát! Legyetek a Fény Mágusai, és engedjétek el minden láncotokat, ha eddig távol tartott BÁRMI benneteket EGYMÁSTÓL. Egységes, mágikus teremtő erőtökkel – amellyel annak idején Lemúriában és Kárpát-honában is rendelkeztetek - hozzájárulhattok Földanya és a saját felemelkedésetekhez.
Ti vagytok a Mag Népe, Ti Magyar Mag lelkek, és abban a különös megtiszteltetésben van részetek, hogy A PUSZTULÁSBA VEZETETT EMBERISÉGET MENTITEK KI A VASKOR SÜLLYEDÉSRE ÍTÉLT ERŐTERÉBŐL. Az Atya belső vezetése alatt álltok, és amikor a szívetek hangjára hallgatva egységbe rendeződtök, akkor EGYSÉGBEN TEREMTVE legyőzhetetlenek vagytok. Legyőzhetetlenek! Ti vagytok a Táltosok Népe, a Fénymágusok örökösei, akik egy Új Tudatossági Korszakot vezettek be, a lemúriai tudatosság eddig elzárt nyomdokain.”
Ezért mi, a Magyar Spirituális Egység Tanácsa, ezen levelünkkel most minden tettre kész fénytestvérünket meghívjuk, hogy ÉLJÜNK MAGYAR LÉLEKCSALÁDUNK KÖZÖS TEREMTŐ EREJÉVEL!
Mutassuk meg a világnak, hogy ilyen szélsőséges, elnyomó körülmények közepette is KÉPESEK VAGYUNK EGYSÉGET ALKOTNI, egy mindenkit szolgáló nemes cél, A LEGTÖBB JÓ érdekében!
Mi Magyar Magok szolgáljunk méltó példaképként és reményként minden elnyomott bolygó lakói számára. Úgy emlékezzenek majd ránk, hogy létezett egy nagy tudású, ősi nép a Földön, akiket ugyan az évezredek alatt a porba taszítottak, majdnem megsemmisültek és szinte mindenüket elvették Tőlük, hogy ne emlékezhessenek a valódi Égi gyökereikre, de egy dolgot megőriztek: az Atya Fénye ott ragyogott szívük rejtekén. Mindvégig megőrizték ezt az évezredek folyamán. Ők voltak az Atya azon lelkei, akik fénymagokként vártak az Atya ébresztő hívására, a megfelelő időpontra, hogy a Föld legmélyebb sötétségének utolsó pillanatában feltámadhasson a Fény.
Mi Magyar Magok, most felébredtünk, és megfogjuk egymás kezét, HOGY MÉG ERŐSEBB LEGYEN A FÉNYÜNK! Olyan tanúságot teszünk most a Fény és a Szeretet erejéről, a Bennünk élő Atya Teremtő Erejéről, amely ÖRÖKRE a Fény emlékműve marad minden galaxis gyermekei számára. Mert ÖSSZEFOGÁSUNK ÁLTAL megéljük és demonstráljuk a Teremtőtől kapott legnagyobb ajándékunkat: FÉNYÜNK LEGYŐZHETETLEN SZABADSÁGÁT ÉS TEREMTŐ EREJÉT!
Gyertek hát Magyar Magok, gyertek, halljátok meg az Atya hívó szavát és fogjátok meg Fénytestvéreitek kezét!
EGYSÉGBE MAGYAR Fénylények! Gyertek! Gyertek! Gyertek!
Kryontól tudjuk, hogy ha a Földön a FELÉBREDT emberek létszáma eléri a 35 millió lelket, akkor az Emberiség kollektív tudatában automatikusan megtörténik az átíródás, azaz MINDEN FÖLDI EMBER FELÉBRED.
Ez az a kritikus tömeg, a vízválasztó mennyiségi határ, amelyet mi Magyar Magok szeretnénk közös teremtésünkkel elérni. Emlékeztetünk Benneteket, hogy a 270 fővel megvalósított első Örömünnepen az imaginációnkkal - finomenergiai szinten – megteremtett ötödik dimenziós Új Föld 3,7 millió felébredt tudatossággal bíró lélek közös akaratának számítódva íródott fel a Krisztus-hálóra.
Ez a szükséges 35 milliós létszám TIZEDE! S vajon mi történne, ha 270 fő helyett egy nullával több, 2700 magyar fénylélek jönne össze egy helyen, egy időben azért, hogy egy szándékkal megteremtse az Emberiség felébredését, minden ember tudatosságának átíródását?
Nos… mi megkérdeztük Adama főpapot erről is. Mosolygott, és azt mondta, hogy egy ilyen nagyságrendű közös teremtés, kiegészítve az Égiek segítségével, több mint 35 millió felébredt tudatosságú lélek vágyával és közös akaratával volna egyenértékű, ha az imaginációt végző személyek szándékukban valóban összehangolódnak és kinyilvánítják őszinte, EGYSÉGES SZÁNDÉKUKAT.
Ez azt jelenti, hogy ha a MAGYAR MAGOK összejönnének 2700-an egyszerre, egy időben, s egy helyen közösen imaginálni (teremteni) a felébredést és az Új Földet, akkor ahogy fentebb kiszámoltuk, a résztvevők EGYSÉGES TEREMTŐI EREJE megvalósíthatná az átíródást, azaz a bolygó teljes lakosságának hirtelen felébredését! Mit szóltok hát magyar Fénytestvérek? Megcsináljuk EGYÜTT?
Mi „igen”-t mondtunk erre… Emlékezzetek: mindig azt mondták az Égiek, Pió Atya és még a Dalai Láma is, hogy egyszer a magyaroknak fontos szerep jut a világ megmentésében. Nos… szerintünk itt az idő!
Kérünk Benneteket, iratkozzatok fel Hírlevelünkre, és készítsétek a szíveteket!
A pontos helyszínt és a részleteket az alábbi linken keresztül érhetitek el:
http://egysegtanacs.blog.hu/2014/12/11/-_meghivo_a_fenykori_fordulopont_karacsonyi_oromunnepere
FACEBOOK: HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS: A TANÁCS BLOGJA:
>>>Kattints ide<<< >>>Kattints ide<<< >>>Kattints ide<<<
AZ EGYSÉG MIELŐBBI MEGVALÓSULÁSA ÉRDEKÉBEN KÉRÜNK SZÉPEN, TOVÁBBÍTSD EZT A LEVELET AZ ÁLTALAD ISMERT ÖSSZES SPIRITUÁLIS CSOPORTNAK, FELÉBREDT MAG TESTVÉREIDNEK, TRANSZCENDENTÁLIS MEDITÁCIÓVAL (TM), ONENESS MEDITÁCIÓVAL, REIKIVEL, PRÁNANADIVAL, VAGY AGYKONTROLLAL FOGLALKOZÓ ISMERŐSEID FELÉ! MINDAZOK FELÉ, AKIK SZÁMÁRA REÁLIS, HOGY A KÉPZELETÜKKEL KÉPESEK TEREMTENI, MINT SZELLEMI LÉNYEK. - KÖSZÖNJÜK A SEGÍTSÉGEDET!